A magyar exportőrök már csak azért sem lehetnek versenyképesek az – igénytelen, alacsony feldolgozottsági fokú, illetve a nyugati országokban kevésbé keresett termékeket is befogadó – orosz piacon - legalább részben betöltve az amerikai szárnyasok kitiltása hagyta űrt -, mert a támogatás nélküli magyar exporttal szemben az Európai Unió jelenleg 100 kilogrammonként 30 euróval szubvencionálja az Oroszországba irányuló csirkehús exportját – mondta a NAPI Online-nak Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója. Az uniós exporttámogatás tavaly novemberben 25, később 28 euró volt, ezt növelte tovább az EU a közelmúltban 30 euróra. Ekkora támogatási hátránnyal nem lehet versenyezni – vélekedett a szakember. Szerinte egyelőre nem kell tartani negatív hatástól sem a magyar termelőknek és exportőröknek az orosz stop miatt, az Oroszországba szállított amerikai csirke ugyanis mell nélküli, s ára tonnánként 900 helyett 700 dollár. Ez az áru hagyományosan csak a keleti piacokon adható el, Ukarjnában, Oroszországban, Kazahsztánban, nem történhet tehát meg az, hogy az Egyesült Államok esetleg az EU-ba irányítja készleteinek egy részét. Az Egyesült Államok már követelte Oroszországtól az amerikai baromfi importjára kirótt orosz tilalom azonnali feloldását. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium egyik vezető tisztviselője szerint ennek elmaradása diplomáciai következményekkel járhat. A washingtoni képviselőház meghallgatásán J. B. Penn agrárminiszter-helyettes azt mondta, hogy teljesen alaptalanok az amerikai termékekkel szemben megfogalmazott orosz minőségi kifogások. Moszkva a héten arra hivatkozva rendelte el az Egyesült Államokból származó baromfiszállítmányok leállítását, hogy az importhús szalmonella-gyanús. Az importsop komoly kiesést jelent az amerikai termelőnek: a teljes amerikai baromfiexport fele az orosz piacra megy, s a baromfitermékek adják az Oroszországba irányuló teljes amerikai export 20 százalékát. Penn azt mondta, hogy az ügy kihathat az amerikai-orosz kapcsolatrendszer szélesebb körére is. A miniszter-helyettes megjegyezte, hogy Oroszország a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagja akar lenni. Hozzátette: az ügyben behívják a washingtoni orosz nagykövetet a mezőgazdasági minisztériumba, ahol Ann Veneman miniszter követeli majd tőle a tilalom azonnali feloldását. Kína is bevezetett egy viszontintézkedést az EU – különben jogos – stopjára válaszul a kínai csirkeimportra. Kínába bizonyos uniós illatszereket nem engednek be egészségügyi alapon. A kínai és amerikai csirke ugyanakkor alaposan megbolygathatja a csirke világpiacot, az eladatlan termékekre ugyanis nem könnyű vevőt találni, illetve az eladási árak csökkenhetnek a készletek miatt.