Az elmúlt időszak kusza fejleményei ellenére továbbra is meg akarja vásárolni a főleg atom- és vízerőműveket üzemeltető Szlovák Villamos Műveket a magyar Mol és MVM párosa - írja a Népszabadság. A pozsonyi kormány halogatja a döntést az eladásról, mert azt akarja, hogy a jelenlegi többségi tulajdonos, az olasz Enel fejezze be a mohi atomerőmű bővítését, mielőtt eladja részvényeit. Elemzők szerint ugyanakkor Robert Fico kormányfő hezitálása mögött valójában az áll, hogy szívesen elhalasztaná a döntést a jövő évi választások utánra.
Az üzlet körüli bonyodalmak miatt a szlovák cég vételárára adott becslések csökkentek az elmúlt időszakban, de így is eurómilliárdokról beszélnek a szakértők. Kérdés, hogy a magyar vevőknek honnan lenne erre pénze. A Mol veszteségei ellenére továbbra is ezermilliárdos tartalékokkal rendelkezik, az MVM folyamatosan állami támogatásokra szorul - összességében azt állítják, hogy lenne pénzük az ügyletre.
A Népszabadság forrásai szerint valójában a magyar kormány adná a forrást, ám több mint valószínű, hogy az állam is csak hitelből tudná fedezni a több száz milliárd forintos kiadást. Egyes szlovák és brüsszeli megfigyelők kezdettől úgy tekintenek az magyar ajánlattevőkre, hogy csupán az oroszok trójai falovaként lépnek fel, akik a mohi erőmű befejezése érdekében akarják megszerezni a szlovák villamosműveket.
Ezért terjedhetett el az a hír, hogy a Paks 2 építésére biztosított hitelből csípnék le a szlovák vállalat vételárát. Így az orosz pénz a mohi létesítményen keresztül visszakerülne Oroszországba. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban határozottan cáfolja ezt a spekulációt, mondván: ehhez teljesen át kellene írni a paksi szerződést. Erre sem a magyar, sem az orosz orosz fél részéről nem mutatkozik törekvés.
Legolvasottabb
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Sokan nem tudják: pár perc alatt kiderül, hogy lefotózott-e a traffipax
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Közel-keleti válság: rendkívüli lépést tett a Telekom és a Yettel
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Vérzivatar Iránban: Ahmadinezsád halálhírét közölte az állami sajtó