A Boeing jó úton halad afelé, hogy az idén a legtöbb repülőgépet szállítsa le 2018 óta. A cég két utasszállító repülőgépe lezuhant, majd a Covid-járvány is súlyosan érintette az ellátási láncokat, emellett számos gyártási probléma megoldása évekig tartó veszteségeket okozott a legnagyobb amerikai exportőrnek – írta a CNBC. A tavalyi évnek fordulatot kellett volna hoznia a Boeing számára, de 2024 januárjában az egyik gépnek repülés közben kiszakadt az ajtaja, amely majdnem katasztrófához vezetett, és fokozódott a szövetségi ellenőrzés, ami lelassította a termelést.
Két év után először jutott ismét pozitív pénzügyi helyzetbe a Boing, de a régóta várt 777X széles törzsű repülőgép további szállítási késései miatt 4,9 milliárd dolláros veszteséget könyveltek el.
A 777X, a 777-es repülőgép továbbfejlesztett változata, közel hat évvel ezelőtt szállt fel először, de még mindig nem kapta meg a szabályozó hatóság jóváhagyását. A Boeing azt mondja, hogy az első leszállításra 2027-ben számít. A Boeing ennek ellenére 238 millió dolláros szabad cash flow-t termelt, amivel 2023 vége óta először ért el nyereséget ezen a területen.
Az év első kilenc hónapjában a Boeing 440 repülőgépet szállított ki, szemben a tavalyi év azonos időszakában szállított 291-gyel. A légitársaságok és más ügyfelek a repülőgépek nagy részét a kézhezvételkor fizetik ki, így a szállítási ütem felgyorsítása kulcsfontosságú a Boeing számára, hogy megállítsa a 2024 eleje és az idei év júniusa között összesen közel 17 milliárd dolláros pénzkiáramlást.