A helyzet egyre rosszabb: Lengyelországban a szmog miatt bizonyíthatóan évente 52 ezer ember hal meg idő előtt  - adta hírül a Business Insider Polska. A súlyos jelenség elleni harcban a kormány mellett az önkormányzatok, az üzleti és a civil szféra is részt vesz.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint a rákkeltő benzopirén koncentrációja Európában Lengyelországban a legnagyobb, de az ország az elsők közt van a por koncentráció terén is. Az 50 legártalmasabb levegőjű európai város közül 33 lengyel. Ezért elsősorban a gyenge minőségű üzemanyag fogyasztása, és a háztartásokban a hulladékkal való fűtés a felelős.

Nem meglepő, hogy szmogellenes mozgalom indult az országban. Nagy reményeket fűznek a kormány tiszta levegő programjához is, amelyet néhány napja indítottak útjára. A programban négymillió háztartásnak segítenek lakásuk energetikai korszerűsítésében, többek között 3 millió régi tűzhelyet cserélnek le. A lakóknak segítenek a modern technológiák beszerelésében, a támogatás családonként hétezer zlotytól 53 ezerig (0,5-4 millió forint) terjed.

A szmoggal való harcnak nagy a jelentősége a gazdaság szempontjából is. Az éves egészségügyi kiadást csak az egyik erősen érintett részen, a malopolskai területen minimum 2,9 milliárd zlotyra (218 milliárd forint) becslik.

A fotó forrása: Shutterstock