A brüsszeli portál szerint a november elsejével távozó Európai Bizottság elnöke tízéves elnökségének alighanem legfontosabb beszédét mondta el csütörtökön Berlinben, a híres Humboldt Egyetemen. José Manuel Barroso szerint most jött el a pillanat, amikor "el kell gondolkodunk és döntenünk kell kontinensünk jövőjéről". A Bizottság elnökének meggyőződése, hogy az Európai Uniónak nem hirtelen, hanem organikus módon kell továbbfejlődnie. "Reformra van szükség, nem forradalomra. Fejlődésre van szükség, nem ellenforradalomra" - hangsúlyozta.

A pénzügyi és gazdasági válság kedvezőtlen hatásának következtében és a többpólusú, globalizálódott világ kialakulásával a portugál nemzetiségű politikus szerint beköszöntött az európai integráció harmadik szakasza. "Ismét aktualizálnunk kell tehát a tervet, amely így már az "Európa 3.0" megnevezést kaphatja.

Barroso szerint a pénzügyi és gazdasági válság különösen arra világított rá, hogy a közös valuta hosszú távú fenntarthatóságához feltétlenül javítani kell az euróövezet irányításán, akár további, politikaibb jellegű, intézményi lépések árán is.

Vessenek egy pillantást Ukrajnára!

A Bizottság elnöke szerint Európában szükségessé válhat a többsebességű, megerősített együttműködés. "A többosztályú Európa kialakulását azonban eddig is mindenáron elkerültük, és ezután is ezt kell tennünk - jelentette ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha nem sikerült volna megmenteni az eurót, Európa kétségkívül újra első- és másodosztályú gazdaságokra, illetve társadalmakra bomlott volna szét.

Barroso figyelmeztetett, hogy akik szerint az európai integráció békével kapcsolatos narratívája a múlté, vessenek egy pillantást az ukrajnai eseményekre. A béke eszméje az európai integráció szempontjából fontosabb, mint valaha.

Vissza kell szereznie az EU-nak a tekintélyét

A testület elnöke szerint a válság idején nemzetközi szinten jelentősen megingott az Európa globális befolyásába vetett bizalom. Ideiglenesen megrendült az európai gazdasági modell nemzetközi vonzereje. Ezzel egyidejűleg pedig kétségbe vonták az EU, mint globális szereplő tekintélyét és értékeit. Barroso szerint új világrend van kialakulóban. Ha Európa nem egységesen, hatalmát és befolyását kifejezésre juttatva lép előre, akkor fennáll a veszélye annak, hogy jelentéktelenségbe süllyed - hangsúlyozta.

A politikusoknak nem szabad akaratukat ráerőszakolni a közvéleményre. "A vezetői szerepvállalás a felelősség vállalásáról szól. Nem pedig népszerű vagy populista tendenciák követéséről" - szögezte le. Az Európai Unió ugyanis Barroso szerint már nem az, ami volt. Egy soha nem látott demokratikus kormányzási rendszerré érett, ami elsősorban a Lisszaboni Szerződésnek köszönhető, amely a korábbi szerződésekhez képest jóval nagyobb hatást gyakorol az emberek életére. Ezért a pusztán bürokratikus, technokratikus vagy diplomáciai megfontolásoknak többé nincs helyük, és a csúcstalálkozó intézménye is elérte korlátait. Új vitára, új párbeszédre van szükség ahhoz, hogy e folyamat ne álljon le - tagállami és nemzetközi szinten is ki kell, hogy alakuljon az európai projekt melletti valódi elkötelezettség.

Hangsúlyozta, hogy a mind nagyobb integráció szélsőséges hívei nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy az európaiak túlnyomó többsége ellenzi az európai egység létrejöttét, ha az a nemzetállamok kárára jön létre. Azoknak viszont, akik kizárólag nemzetállamokban vagy kormányközi együttműködésekben látják Európa jövőjét, tudomásul kell venniük, hogy a nemzetállamok önmagukban már nem képesek azt nyújtani a polgároknak, amit ők elvárnak. "Értelmetlen tehát az a próbálkozás, hogy így vagy úgy megállapítsuk, hogy mikor és miként zárul le az európai integráció".

Barroso szerint a válság véget vetett a hallgatólagos egyetértés korszakának, az európai integráció szinte intuitív jellegének. Most határozottan kifejezett konszenzusra van szükség. Eljött az ideje annak, hogy politikai és társadalmi vitát kezdjenek arról, hogy milyen mértékű közösségvállalásra hajlandók az EU-ban; milyen mélységű és kiterjedésű integrációt; és hogy ki milyen szerepet kíván vállalni ebben, és milyen cél érdekében.

A főnökök lenyúlták Európát

Barroso szerint Európa a "főnökök" dolgává vált. A tagállamok vezetőit egyesítő szervezet, az Európai Tanács egyre nagyobb befolyásra tett szert az évek alatt. Az állam-, illetve kormányfőknek azonban látniuk kell, hogy nemcsak nemzeti, hanem európai szinten is fontos politikai szerepet töltenek be.

Az erőviszonyok ilyetén átrendeződése (a döntéshozatal áthelyeződése a Tanácstól az Európai Tanácshoz) bizonyos végrehajtásbeli elmaradásokat vont maga után. Az állam-, illetve kormányfők döntéseit nemzeti szinten gyakran nem követték a megfelelő intézkedések - túl nagy volt a nyomás, a kivitelezés pedig nem volt pontos.

Barroso meggyőződése, hogy az európai politikában gyakran elkenődnek a felelősségi körök határai, amin az intézményi reformok magukban mit sem tudnak változtatni. Ameddig a demokratikus döntéshozók nem hajlandóak elismerni, megvédeni és személyesen támogatni közösen hozott döntéseiket, mindig is baj lesz az európai legitimitással.

Kognitív disszonancia

Barroso úgy látja, hogy létezik egyfajta "kognitív disszonancia" a nemzeti és európai szintű politikai folyamatok között. Ez szinte skizofrén politikai magatartásformák kialakulásához vezet. Európai szinten a tagállami politikusok sokkal többet követelhetnek, mint a hazai politikai porondon, anélkül, hogy felelősséget kellene vállalniuk a megvalósításhoz szükséges intézkedések elfogadásáért és végrehajtásáért. Ezernyi kísértés és lehetőség van arra, hogy kibújjanak a felelősség alól.

"Mi sem árt jobban az EU-nak annál, mint amikor azok a politikusok, akik nem tudtak eléggé meggyőzően fellépni, sikertelenségük okait az európai rendszer hiányosságaiban keresik, ahelyett, hogy belátnák: az ő hibájuk, hogy nem tudták a többséget megnyerni elképzeléseiknek" - vélekedett.

Arra is emlékeztetett, hogy amikor az embereknek nem tetszik egy-egy nemzeti szinten elfogadott politikai döntés, nem szavaznak többé a döntéshozóra. Ha viszont az európai szintű döntés ellen berzenkednek, akkor hajlamosak Európa ellen fordulni. Ha az EU intézményeinek nincs meg a kellő támogatottsága, az az egész európai integrációt, veszélybe sodorja, míg a nemzeti intézmények vagy politikai pártok támogatottságának hiánya általában nem fenyegeti a nemzet egységét.

Szóvá tette, hogy az Európai Uniónak napjainkban azzal a konkrét kihívással kell szembenéznie, hogy a politikai fősodorhoz tartozó egyes pártok az egyre erőteljesebb euroszkeptikus, sőt eurofób hangokat nemhogy lecsillapítanák, hanem egyenesen átveszik populista gondolatvilágukat. Nem hagyhatják a vitát a szélsőséges politikai pártokra, hanem vissza kell szerezniük a labdát. Mind nemzeti, mind uniós szinten ki kell állniuk a pozitív európai politikai menetrend mellett" - emelte ki.

Barroso szerint a következő években egyes konkrét intézményi reformok kapcsán különösen intenzív vitákra, valamint sok tenni- és eldöntenivalóra számíthatunk: (1) a gazdasági és monetáris unió elmélyítése a Bizottság vitaindító tervezetével összhangban; (2) az Unió hathatósabb külső képviselete; (3) az uniós értékek és az uniós polgárság megszilárdítása; (4) a szabályozási feladatok jobb felosztása; és (5) a politikai unió folyamatos tökéletesítésének szükségessége.

Barroso így reformálná meg a Bizottságot

Az Európai Bizottság reformjáról szólva Barroso elmondta, hogy a kincstári funkciót is az uniós végrehajtó testülethez vonná. A Bizottság egy kétkamarás törvényhozó testületnek tartozna elszámolással, amelyet az Európai Parlament és a Tanács alkotna.

A Bizottság politikai szerepe és funkcionális függetlensége közötti megfelelő egyensúly érdekében a jelenleg alkalmazott negatív bizalmatlansági eljárás helyett konstruktív bizalmatlansági mechanizmust kellene bevezetni, vagyis az Európai Bizottságnak csak akkor kellene lemondania, ha az Európai Parlament tagjainak abszolút többsége más elnököt javasolna az Európai Bizottság élére.

Középtávon az eurócsoport elnöki tisztségét egybe lehetne vonni a Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért, valamint az euróért felelős alelnöki pozíciójával. Egy ennél gyökeresebb változás lenne az Európai Tanács elnöki tisztségének és a Bizottság elnöki tisztségének összevonása - erre kétségkívül csak hosszú távon kerülne sor.