A rendőrség tájékoztatása szerint több járókelő megsérült, állapotukról egyelőre nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy jelenleg egyikük állapota sem életveszélyes - írta az MTI.

A rendőrség egyelőre arról sem adott felvilágosítást, hogy terrorcselekmény vagy baleset történt-e.

A BBC hírtelevíziója által megszólaltatott egyik szemtanú szerint az autós nagy sebességgel, szándékosan hajtott a kordonok közé. A letartóztatott férfit a helyszíni tudósítások szerint bilincsben vezették el.

AFP

A parlament a legjobban védett környékek közé tartozik a brit főváros központjában. Az épületet erős, betonból és acélból készült biztonsági kordonok övezik.

A parlament melletti Westminster hídon tavaly márciusban gázolásos és késeléses merényletet követtek el, amelyben az elkövetővel, a brit Khalid Masooddal együtt hatan haltak meg, köztük egy rendőr, több mint ötvenen pedig megsérültek. A hatóságok szerint a terrorcselekmény iszlamista indíttatású volt.

Frissítés:

A rendőrség tájékoztatása szerint három járókelő és kerékpáros sérült meg közülük kettő szorult kórházi ellátásra. Egyiküket - egy férfit - már elengedték, a másik - egy nő - súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel továbbra is kórházban van.

A nyomozást a londoni rendőrség országos hatáskörű terrorelhárító és különleges műveleti szolgálata vezeti. Neil Basu parancsnok sajtótájékoztatón közölte: tekintettel arra, hogy úgy tűnik, az autós szándékosan cselekedett, továbbá a helyszínre és az incidens jellegére, terrorgyanús incidensként kezelik az ügyet - írta az MTI.

A gyanúsított egy húszas évei végén járó férfi, aki a terrorelhárítási parancsnok tájékoztatás szerint egyedül volt az autóban. Korábbi helyszíni tudósítások szerint a gázolót bilincsben vezették el, a rendőrség tájékoztatása szerint egy dél-londoni kapitányságon őrzik, de egyelőre nem működik együtt a hatóságokkal. Fegyvert nem találtak az ezüst színű Ford Fiestában, a jelek szerint a férfinak társa sem volt a helyszínen.

Az incidens miatt kedd délutánra összehívták a brit kormány rendkívüli helyzetekben tanácskozó testületét (COBRA).

Fotó: AFP.