Ukrajna megkapta az Egyesült Királyságtól az első részletet, amelyet a befagyasztott orosz vagyonból származó bevétel biztosít – ismertette Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kormányfője kifejtette:
Kijev 752 millió fontot (mintegy 971 millió dollárt) kapott a rendkívüli bevételek gyorsítása Ukrajnának (ERA) kezdeményezés keretében.
Ez az összeg átváltva jelenleg 356,77 milliárd forintnak felel meg.
Denisz Smihal kijelentette, hogy a durván egymilliárd dollárra rúgó összeget Ukrajna védelmi képességeinek erősítésére fordítják, és köszönetet mondott G7-partnereinek „azért a mechanizmusért, amely az orosz pénzeszközöket Ukrajna javára fordítja”.
Kijev arra számít, hogy a jövőben minden hasonló orosz vagyont elkoboznak és Ukrajnának utalnak át – tette hozzá a kormányfő.
Ukrán kormányfő: Képes helyt állni a fronton a hadseregünk az amerikai katonai támogatás nélkül is
Zelenszkij kormányfője úgy látja, Oroszország ellen képesek lesznek felvenni a harcot akkor is, ha Ukrajna valóban az Egyesült Államok katonai segítsége nélkül marad. Azt is rögzítette, hogy az amerikai támogatás létfontosságú Ukrajna számára, és eddig is több ezer élet megmentéséhez járult hozzá. Részletek.Ismert, az ERA-program értelmében a G7-országok 50 milliárd dollárnyi sürgősségi kölcsönt nyújtanak Ukrajnának az Orosz Központi Bank nyugaton befagyasztott eszközeiből származó nyereség felhasználásával. A befagyasztott orosz pénz nagy részét (a teljes összeg meghaladja a 260 milliárd eurót) a belga Euroclear értéktárban tárolják.
A nyugati országok többször is tárgyaltak e pénzeszközök felhasználásáról, de arra a következtetésre jutottak, hogy maguknak a vagyontárgyaknak az elkobzása jogilag lehetetlen.
2024 decemberében Ukrajna megkapta az első milliárd dollárt az Egyesült Államokból származó blokkolt orosz eszközök bevételéből. A tervek szerint Washingtonnak 50 milliárd dollárból 20-at kellene biztosítania Kijev számára – idézte fel a Meduza.