A román alkotmánybíróság tagjainak mandátuma kilenc évre szól. A testületbe háromévente nevezhet ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az államfő.

A kétkamarás parlamenttől a nagykoalíció jelöltjei - a szenátus részéről a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt Iuliana Scantei, a jogi bizottságának elnöke, a képviselőház részéről pedig a Szociáldemokrata Párt (PSD) által jelölt Bogdan Licu, a legfőbb ügyész helyettese - kapott kilencéves alkotmánybírói megbízást. Iohannis az elnöki hivatal jogi osztályának eddigi vezetőjét, Mihaela Ciochina elnöki tanácsost nevezte ki alkotmánybírónak.

Az alkotmánybíróság részleges megújulásakor háromévente elnököt is választ a régi tagok közül a következő három évre. A most elnökké választott Enache 2016-ban a szenátus jelöltjeként, a PSD támogatásával került az alkotmánybíróságba.

A jászvásári (Iasi) születésű 68 éves jogász a rendszerváltás előtt ügyvédként tevékenykedett, 1990-től 1992-ig a Nemzeti Megmentési Front képviselőjeként Románia első szabadon választott, az új alkotmányt is megalkotó parlamentjének alelnöke volt. 1993-ban Ion Iliescu államfő rövid időre elnöki tanácsossá nevezte ki, majd nagyköveti megbízást kapott, és Románia Moldovai külképviseletét vezette 1996-ig. Alkotmánybíróvá választásáig ügyvédként folytatta pályáját és két további ciklusban (1996-2000, 2012-2016) parlamenti képviselő is volt.

Enache a volt szociáldemokrata házelnök Valer Dorneanut váltja az alkotmánybíróság élén.

A román alkotmánybíróság a parlament, a kormány és a helyhatóságok által hozott jogszabályok felett gyakorol alkotmányossági kontrollt, az állami intézmények közötti alkotmányos vitákat hivatott eldönteni. Mivel határozatai megfellebbezhetetlenek, a román pártok gyakran viszik egymással folytatott politikai vitáikat az alkotmánybíróság elé, amely ily módon számos politikai konfliktus végkimenetelét határozta meg.