Éves szinten 1,4 százalékkal nőtt a román GDP az áprilistól júniusig terjedő időszakban, szemben a január-márciusi 1,7 százalékkal.

Az év első felében 1,6 százalékkal bővült a román gazdaság az előző év hasonló időszakához képest. Szakértők 1,5 százalékos 2011. évi növekedésre számítanak.

A román GDP 2009-ben 7 százalékkal, míg 2010-ben 1,3 százalékkal esett vissza, miután a kormány szigorú költségvetési konszolidációs programot hirdetett.

Melania Hancila, a Volksbank közgazdásza szerint lehetett számítani a növekedési ütem visszaesésére, elsősorban az ipar és a kivitel bővülésének lassulása miatt. A szakember kiemelte ugyanakkor, hogy a mezőgazdaság volt az egyetlen olyan ágazat, amely jobb negyedévet zárt a második negyedévben, mint az elsőben.

Elisabeth Andreew, a Nordea elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a legnagyobb aggodalmat az okozza, hogy Romániára erősen kihatnak az olaszországi fejlemények. Hangsúlyozta, hogy a külső kereslet a román bővülés motorja marad az év végéig, bár a világgazdaság romló kilátásai hatással lehetnek a román gazdaság pályájára.