Egy különös alakú üveg, rajta piros-fehér címke, benne sötét színű folyadék: tulajdonképpen ennyi a Coca-Cola. Egyszerű üdítőnél azonban sokkal többre vitte az amerikai találmány. Nemcsak egyszerűen meghódította a világot, de sikerült olyan imázst felépítenie, amelynek köszönhetően egyfajta életstílust is képvisel. A Coca-Cola ősét elsőként 1886-ban Atlantában, a Jacobs Gyógyszertár vásárlói ízlelhették meg John Smith Pemberton gyógyszerész jóvoltából, aki kedvenc italát – a Vin Marianit – próbálta megújítani. Pemberton először kokacserjeleveleket áztatott vörösborba, ám találmányát a közízlés elutasította, így a doktor tovább kísérletezett. A második nekifutásra már kihagyta a bort, helyette kóladió kivonatát keverte cukorral és ízesítővel – és az ital átütő sikert aratott. Pemberton a nedűt ekkor még egymaga állította elő alagsori szobájában, a vásárlóknak pedig szódakutakból kimérve vagy tömény szirupként árulta, de már ekkor felismerte, hogy jó marketing, illetve reklám nélkül nem sokat tud kezdeni találmányával, így gyorsan megkezdte terméke népszerűsítését. A kóladió koffeintartalma miatt először „kiváló agyserkentő”-ként harangozták be az ingyenes reklámtáblákon, valamint kuponokat is osztogattak, amelyekkel egy-egy pohár ingyen kólát kaphattak az emberek. Ekkoriban azonban átlagosan még csak mindössze napi 13 adagot adtak el az italból, amivel természetesen a feltaláló nem volt megelégedve. Szüksége volt egy szlogenre is, amit az italhoz kapcsolhatnak – vélte –, hamar meg is született az első, olajos vászon molinóra írt szlogen, amely nemes egyszerűséggel így hangzott: „Igyál Coca-Colát! Finom. Frissítő.” Az ekkor 56 éves feltaláló azonban hamarosan feladta a találmányával való – csak kevés sikert hozó – próbálkozásokat, 1887-ben fillérekért eladta a titkos receptet két kóklernek, akik öt hónap múlva tovább is adták azt Asa G. Candler gyógyszerésznek és üzletembernek. A nem éppen becsületes üzletemberek 1888-ban valaki másnak ismét továbbpasszolták ugyan a Coca-Cola összetételét, amit ekkor már legalább heten ismertek, de dr. Candler ekkor már a siker érdekében módosított az összetételen és szódavízzel elegyítette a sűrítményt. Az új tulajdonos maga mellé vette Frank Robinsont, Pemberton doktor könyvelőjét és üzlettársát is, így ketten vágtak bele az üdítő felfuttatásába. Ekkor intenzív népszerűsítési akció vette kezdetét, a Coca-Colát már úgy reklámozták mint „üdítő és gyógyító hatású ital”. A siker ezúttal már nem maradt el, így Candler 1892-ben megalapította a Coca-Cola Companyt, 1893. január 31-én pedig az Egyesült Államok szabadalmi hivatalában bejegyezték a Coca-Cola védjegyet. A Candler család 1919-ig maradt a cég főrészvényese. Az idők során a kis alagsori, egyszemélyes cég nagyvállalkozássá nőtte ki magát. A sűrítményt zárt laboratóriumban 1903-ig maga Candler és Robinson készítette, elővigyázatosságukra jellemző, hogy a különféle hozzávalókról eltávolították a címkéket, valamint a postázást és a könyvelést is maguk végezték, így sikerült megőrizni a Coca-Cola összetevőinek titkát. Ez a felállás azonban az egyre növekvő népszerűség mellett nem volt sokáig tartható, ekkor kitalálták, hogy 1–9-ig beszámozzák az összetevőket és csak a keverési arányokat árulják el a leányvállalatok vezetőinek, így a titok továbbra sem lepleződött le. A múlt század elején, 1909-ben nem várt veszély fenyegette a termék további sorsát: az Egyesült Államok szövetségi kormánya nagyobb mennyiségű Coca-Colát foglalt le, mondván, hogy a Robinson-féle fantázianév első tagja, a „coca” szócska azt jelentheti, hogy a termék valamilyen tiltott összetevőt tartalmaz. A fellebbezések miatt tíz évig húzódott a pereskedés, ezalatt egyetlen vegyésznek sem sikerült kokaint vagy más káros anyagot kimutatnia az üdítőben, annak ellenére, hogy az 5. elemet beszállító cég egyik alkalmazottja eskü alatt vallotta, hogy az kokaintartalmuktól megfosztott kokalevelekből és kóladióból készül. Nem sokkal később a tulajdonosi körben újabb változásra került sor, 1919-ben a Candler család a The Coca-Cola Companyt eladta egy atlantai üzletember – Ernest Woodruff – által vezetett társaságnak. A húszas évek elején az egyik főrészvényes fia, Robert Winship Woodruff került az igazgatói székbe, aki nem is igen akart kiszállni ebből a kényelmes ülőalkalmatosságból. Az ötvenes években visszavonult ugyan, az igazgatótanácsból azonban csak 1985-ben, halála előtt egy évvel lépett ki. Woodruff tevékenysége a mára híres szlogennel – Mindig Coca-Cola – foglalható össze: legyen elérhető mindenhol, mindig az a bizonyos jéghideg üdítő, bárhol is jársz a világon. Ő rendelte meg az első óriásplakát-kampányt, újsághirdetéseihez és későbbi tévéműsoraihoz pedig a show business nagyjait szerződtette. 1931-ben, a karácsonyi dömping idején gondolt egy igazán merészet: megbízta az ismert grafikust, Haddon Sundblomot, hogy a vállalat az év végi kampányához készítse el a Coca-Cola Mikulás képét. A pocakos, vidám, fehér szakállú, piros ruhás fickó elég laza figura volt a korábban püspöklila ruhában dolgozó apóhoz képest. Ez utóbbi változatra ma már alig emlékszik valaki, a Coca-Cola verziója győzedelmeskedett, és a télapó már üdítőital nélkül is úgy néz ki, ahogy Sundblom megálmodta . Woodruff ötlete volt a hatos csomagolás, nevéhez fűződik a fémdobozok megjelenése, valamint a „királyi méretű” palackok piacra dobása és a benzinkutaknál történő árusítás is. Nagy szerepe volt abban, hogy a hetvenes évek végére világszerte mintegy 130 országban tevékenykedett a cég, napjainkban pedig közel kétszáz országban van jelen.