A fentiek érdekében több pontos is módosult a földforgalmi törvény, például szigorodott az első 10 hektár megszerzésére vonatkozó szabályozás, pontosították a haszonbérleti szerződések módosítására vonatkozó feltételeket, valamint a föld adásvételére és haszonbérletére vonatkozó előírások is módosultak., ahogy az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok is.
A közlemény szerint az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése, ezért a generációváltás minél sikeresebb megvalósítását célozva módosult a gazdaságátadásról szóló törvény is, a NAK javaslatának megfelelően a gazdaságátadás szereplőinek terhei csökkentése érdekében.
A mezőgazdasági termelők adózási szabályai kapcsán is fontos változások léptek életbe: a NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ) közös kezdeményezésének köszönhetően a gazdaságátadás minden formája mentesült az adó- és illetékfizetési kötelezettség alól – közölték.
Mindemellett a gazdaságátadó pedig akkor sem veszíti el a korábbi termőföldszerzéshez kapcsolódó illetékmentességét, ha gazdaságátadási szerződés keretén belül olyan termőföld tulajdonjogát adja át a gazdaságátvevő részére, ahol még nem telt le a mentesség feltételeként vállalt 5 év.
Mindezeken túlmenően bekerült az őszi adócsomagba az illetékekről szóló törvény módosítása is, aminek köszönhetően nem minősül a termőföldszerzéshez kapcsolódó illetékmentességi feltétel megszegésének, ha a vagyonszerző a termőföld használatát olyan családi mezőgazdasági társaság javára engedi át, amelyben tag – írja a NAK.
Módosították továbbá a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló rendeletet is, így az élelmiszert előállító kistermelők és a bevételi plafont el nem érő mezőgazdasági őstermelők egyszerűsített adminisztrációs szabályokat választhatnak.
Százmilliárdos meglepetés: akár 150 millió forint vissza nem térítendő támogatásra is pályázhatnak a gazdák
Gazdálkodónként maximum 150 millió forintos, mezőgazdasági digitalizációhoz kapcsolódó, vissza nem térítendő támogatási pályázatot jelentett be Feldman Zsolt a kecskeméti X. PREGA szakmai konferencián.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.