A McDonald's, a KFC és a Starbucks is ott van azon gyorsétteremláncok között, amelyek az alapanyagok és a munkaerő drágulása miatt kellett, hogy árat emeljenek.
A McDonald's vezérigazgatója arról beszélt júliusban, hogy a túl drága ételeknek volt betudható az eladásaik csökkenése a legutóbbi negyedévben.
Arra válaszul, hogy inkább otthon esznek az emberek, illetve más fogyasztói módszerekhez folyamodnak, az éttermek inkább átirányították a forrásaikat az értékesebb menükre, így az amerikai McDonald's és a Burger King is kombinált 5 dolláros, azaz mintegy 1800 forintos menüket vezettek be – írja a Business Insider.
Elsőre úgy is tűnt, hogy ez megoldhatja a visszaesést, csakhogy az üzletágnak elemzők szerint szembe kell néznie egy másik problémával: meredeken emelkedik a marhahús ára.
Lance Zimmerman, a Rabo AgriFinance vezető elemzője szerint a világjárvány idején a marhahúsipar az Egyesült Államokban az elmúlt száz év egyik legsúlyosabb apadását élte át, amelynek eredményeként a beszállítók elkezdték felszámolni a tehénállományt. Ez magában foglalja a tenyésztés csökkenését, illetve a tehenek eladását is.
A kínálat a piac egyre szűkül, ami további áremelkedést foglal magában a szakértő szerint.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium adatai szerint az Egyesült Államok szarvasmarha-állománya 2024 elejére 87,2 millióra csökkent, ami 1951 óta a legkisebb. A jelentés szerint ez rekordszintű kiskereskedelmi marhahúsárakat eredményezett: júliusban a teljes friss ár 8,15 dollár volt fontonként.
Zimmerman szerint a probléma még bőven fennállhat évekig, ugyanis a tehenek felszámolásával az a gond, hogy nagyjából két évbe telik pótolni az állományt, mivel egy 500 kilós borjúnak először több mint kétszeresére kell nőnie, mielőtt szaporodni kezd, és új utódot hoz létre, ami további kilenc hónapba telik.
A probléma azonban minden fine dining éttermet érint, mivel egyes vendéglátóegységek kénytelenek voltak megemelni néhány kulcsfontosságú steak-étel árát, míg mások azt fontolgatják, hogy leveszik az étlapról a steak-et és a sült krumplit.
Még mindig sokan nem tudnak sajtot és párizsit tenni a vajas kenyerükre
A legfrissebb kiskereskedelmi makroadatok csalókának bizonyulnak, ha jobban a számok mögé nézünk. Az Economxnak nyilatkozó vezető elemző Virovácz Péter szerint addig nem is várható változás a forgalomban, amíg nem lesz egy komolyabb áresés a boltokban, vagy az alacsonyabb jövedelmű réteg fizetését nem sikerült felzárkóztatni a tehetősebbekéhez.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége