Új digitális platformot indított az MBH Bank az agrárvállalkozások számára – jelentette be kedden a pénzintézet. Az MBH AgrárPartner Platform mesterséges intelligenciával támogatott, úgynevezett „digitális ökoszisztéma”, amely az agrárszektor igényeihez igazodva kínál piaci elemzéseket, pályázati információkat és szakmai anyagokat.
A fejlesztés célja, hogy a bank a hagyományos pénzügyi szolgáltatásokon túl is komplex megoldásokat nyújtson a gazdálkodóknak, segítve versenyképességük és fenntartható működésük erősítését
– közölte a mintegy 30 százalékos részesedéssel az agrárfinanszírozásban piacvezető MBH Bank, mely a következő években is kulcsszerepet kíván betölteni a várhatóan 3000 milliárd forintos agrár- és élelmiszeripari beruházási időszakban. Ezzel kapcsolatban Szabó Levente, a bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy arra törekszenek, hogy ebben az időszakban „minden harmadik forintot” ők finanszírozzák.
A ma bejelentett platform a generatív mesterséges intelligencián alapuló agrárasszisztens mellett hozzáférést biztosít a bankcsoport tagjai – többek között az Euroleasing, az MBH Forrás és a Hungarikum Alkusz – szolgáltatásaihoz is. Hosszabb távon egy helyen lesz elérhető minden banki és számlázási információ, ami nagy segítséget jelenthet a gazdálkodóknak a pénzügyi folyamataik átlátható kezelésében. A „piactér” bővítése mellett az is a fejlesztés következő lépcsői között szerepel, hogy a MBH Csoport az adminisztrációs terheket csökkentő digitális megoldásokkal könnyítse meg egyre több hiteltermék, így például az Agrár Széchenyi Kártya vagy a normatív támogatások előfinanszírozását biztosító pénzügyi szolgáltatások igénylését és megújítását.
Digitalizációval csökkentenék a lemaradást
A változékony gazdasági környezet, a klímaváltozás hatásai és a geopolitikai kockázatok az elmúlt években jelentősen befolyásolták a hazai agrárvállalkozások működését és az évente több mint 12 ezer milliárd forint kibocsátást adó élelmiszeripar teljesítményét. Az MBH Csoport erre reagálva a pénzügyi megoldások mellett digitális fejlesztésekkel is segíti az ágazat szereplőit. Az október 14-én elindított AgrárPartner Platform olyan „beyond banking” szolgáltatásokat kínál, amelyek megkönnyítik a gazdálkodók mindennapjait és támogatják a hosszú távú tervezést.
A bank szerint a magyar mezőgazdaságban éles különbség látható a nagyüzemek és a kisebb gazdaságok digitalizációs szintje között, utóbbiak uniós összevetésben is lemaradásban vannak. A digitalizáció ugyanakkor kulcsszerepet játszhat a versenyképesség, a fenntarthatóság és a költséghatékonyság javításában, amely iránt a gazdálkodók körében is egyre nagyobb az igény. A bank közleménye szerint a digitális térben elérhető felület az agrárium fenti kettősségére reagál:
míg a nagygazdaságok egyre inkább alkalmazzák a precíziós technológiákat, addig a kisebb gazdaságok digitalizációja még elmarad az uniós szinttől.
Az MBH célja, hogy a platformmal áthidalja ezt a különbséget, és a gazdálkodók számára egyszerű, ügyfélbarát megoldásokat kínáljon.
Az MBH Bank számára egyik legfontosabb terület az agrárium – hangsúlyozta a keddi bejelentéskor Szabó Levente, a bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese. „Az agrárvállalkozások a magyar gazdaság meghatározó szereplői, munkájukkal a termelés mellett hozzájárulnak a vidéki közösségek megtartó erejéhez, a fenntarthatósághoz és az exportteljesítményhez is” – idézi a pénzintézet közleménye Szabó Leventét. Hozzátette, a bank számára kiemelten fontos, hogy a lehető legtöbb eszközzel támogassák az ágazat fejlődését, és hosszú távon ösztönözzék a hazai élelmiszer-gazdaság versenyképességét.
Minden erőforrást mozgósítani kell
A 21. század a kihívások kora, és ezekre csak közös válaszokkal adhatunk hatékony választ – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke a rendezvényen. Hangsúlyozta: céljuk, hogy a mintegy ötmillió hektárnyi mezőgazdasági területet a lehető leghatékonyabban műveljék meg, minden rendelkezésre álló eszközt felhasználva.
A Magosz elnöke három fő kihívást emelt ki:
- a klímaváltozást,
- az orosz–ukrán háború következményeit – különösen az energiaárakra gyakorolt hatását –,
- valamint az uniós döntéshozatalból eredő piaci torzulásokat.
Utóbbival kapcsolatban rámutatott: az eltérő szabályozási feltételek mellett előállított, olcsóbb termékek beáramlása komoly versenyhátrányt jelenthet az uniós, köztük a magyar termelőknek.
Jakab szerint a növénytermesztésben Magyarország az uniós középmezőnyben helyezkedik el, míg az állattenyésztésben több területen is kiemelkedő eredményeket ér el: a tejtermelésben mintegy tíz százalékkal az uniós átlag felett teljesít, baromfiszektorban pedig a kilencedik helyen áll. Hozzátette: a magyar gazdák felkészültek, egymásra utalva, de együttműködve képesek megbirkózni a kihívásokkal. Úgy véli, az MBH Bank új agrárplatformjának bejelentése is hozzájárul a sikeres együttműködéshez és a szektor versenyképességének erősítéséhez.
Hollósi Dávid, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója szerint az agrárvállalkozásoknak a szakmai mellett adminisztratív és pénzügyi feladatokkal is meg kell küzdeniük, ami elvonja a figyelmet a termeléstől és a növekedéstől. Mint mondta, a bank célja, hogy ezekre is digitális támogatást adjon. Kovásznai Ádám, az MBH Csoporthoz tartozó BUPA vezetője hozzátette: a platform egy hazai fejlesztésű, generatív AI-megoldásra épül, amelyet kifejezetten a magyar agrárium számára alakítottak ki.