A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től a cégcsoport hazai és nemzetközi sikereiben több mint 20 éve kulcsszerepet játszó szakember, Belovai Csaba tölti be a vállalat vezérigazgatói tisztségét – írta szerdai közleményében a Zwack.
Ismertették, Belovai Csaba 2004 januárjában csatlakozott a Zwack Unicum Nyrt.-hez, ahol kezdetben kereskedelmi igazgatóként dolgozott, majd 2009. április 1-jétől pedig a kereskedelmi és export igazgatói pozíciót töltötte be.
„Több mint két évtizedes hűsége, kiemelkedő szakértelme és a vállalat iránti elkötelezettsége révén meghatározó szerepet játszott a cégcsoport hazai és nemzetközi kereskedelmi sikereiben. A Zwack Unicum márka iránti mély tisztelete és a vállalat vezetése iránti elhivatottsága alapján vállalta el ezt a felelősségteljes és nemes feladatot" – fogalmaznak.
A Zwack Unicumhoz vezető út
„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy több mint két évtized után vezérigazgatóként folytathatom munkámat a vállalatnál, amelynek mindennapi működését a kezdetektől fogva a hagyományok és a minőség iránti elkötelezettség övezi”
– mondta Belovai Csaba, a vállalat új vezérigazgatója. Hozzátette: „célom, hogy erre az erős alapra építve, kiváló csapatunkkal közösen vigyük tovább a Zwack Unicum örökségét, miközben bátran nézünk szembe a jövő kihívásaival és új lehetőségeket keresünk a hazai és nemzetközi piacokon.”