Bajba került Wang Mester Kínai Konyhája. Mint a Facebook-oldalán írja a séf: ha a jelenlegi helyzet nem változik, már idén ősszel kénytelen lesz egy-két éttermét bezárni.
Hangsúlyozza, túlélték a koronavírus-járványt és most is minden erőnkkel próbálják az infláció okozta nyomást elviselni, azúttal azonban elképzelhető, hogy valóban nem fognak tudni kitartani.
A szakácsmester ezt azzal indokolja, hogy január elsejével az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság megszüntette a kínai állampolgárok munkavállalási engedélyeinek kiadását, ami érinti a szakácsokat is, leszámítva néhány nagy nemzetközi vállalatot.
Kiemeli, hogy az elmúlt hét hónapban különböző okok miatt több kiváló szakácsa hagyta ott az éttermeit, és nem tudok új, Kínából érkező szakképzett szakácsot alkalmazni, mert nem kaphatnak vízumot.
Kijelenti, hogy a kialakult helyzet miatt kénytelen két idei projektet felfüggeszteni, ám ennél is súlyosabb, hogy fontolóra kell vennie egy vagy étterme bezárását még idén, hogy esélye legyen a többinek a túlélésre. Ha pedig a helyzet így sem változik, jövőre még több éttermet kell bezárnia.
„Őszintén remélem, hogy az illetékes hatóságok meghallják a hangomat, és nagyon hálás lennék, ha lehetőség nyílna velük a párbeszédre, hogy közösen találjunk megoldást a problémára – zárja posztját Wang mester.
Ilyen lehetett a NER-előtti világ: nem gondolná, mennyire átalakult a balatoni vendéglátás
Az 1920-as években nem kifejezetten halakat, hanem klasszikus nemzeti ételeket szolgáltak fel a magyar tengerhez látogatóknak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.