Vajna Tímea 2016-ban egy másik üzlettárssal kezdte meg a fánkozó üzemeltetés, majd Visváder másfél évvel ezelőtt vette át az irányítást.
A legnagyobb kiadás a nettó 8 ezer eurós bérleti díj volt (a fánkozó az Arany János utcában működött), de a 30-40 dolgozó bérét is ki kellett termelni, az összes havi kiadás elérte a 17 millió forintot. Ezért sem tudták nagyon olcsón adni a fánkokat - magyarázta Visváder Tamás a portálnak.
Kapcsolódó
Hozzátette, hogy évi 1-2 milliós haszonnal tudtak a vége felé dolgozni.
"Ahogy beütött a koronavírus-járvány, onnantól kezdve a forgalmuk napi 30-40 ezer forint lett, ami felszorozva egy hónappal, a bérleti díj egyharmadát sem fedezte. Márciust még jól bírtuk az előző évi tartalékkal, április 5-én fizetést is tudtam kiosztani, ekkor lett 0 forint a bankszámlán." - mondta.
A Mr. Funk bérleti szerződése április 30-ig szól, dönteni kellett. "Ha aláírtam volna a szerződést, rengeteg pénzre lett volna szükség a cég megmentéséért. Andy Vajna számtalanszor húzta ki a céget a válságból a korábbi vezetőség alatt. Mivel nem tudjuk, meddig fog tartani a járvány és bizonytalan a turizmus visszarendeződése, eljött az ideje bezárni." - mondta az igazgató.
A Mr. Funk bevételeinek 80 százaléka a turistáktól származott.
"Többen is jelezték, hogy megvennék a vállalkozást, de amikor betekintést engedtünk az üzemeltetésbe, láthatták, hogy 4 milliós bérleti díjat nehéz kigazdálkodni 500 forintos fánkokból." - tette hozzá az egykori igazgató.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Összeomlott a Szuezi-csatorna, kénytelenek árat csökkenteni

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé
