Mintegy ötmilliárd forint értékű építőipari munka elvégzésére ír ki közbeszerzési eljárást a győri önkormányzat tulajdonában lévő Győr Projekt Kft. A társaság előzetes közbeszerzési tájékoztatója szerint várhatóan április 30-án teszi közzé egy sportkomplexum kivitelezésére vonatkozó felhívását, amely többek közt atlétikai centrum, tornacsarnok, cselgáncscsarnok, teniszcentrum és külső teniszpályák építésére szól. A nyertes kivitelezőnek 600 nap alatt kell felépítenie az új sportközpontot - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő portál (KHF.hu) adataiból. Az építést a központi költségvetésből finanszírozzák, uniós támogatás nélkül.

A győri Bercsényi ligetben tervezett beruházás része a több mint tízmilliárd forint összértékű állami létesítményfejlesztéseknek, amelyek a 2017-es európai ifjúsági olimpia megrendezéséhez szükségesek. A kormány 2011 novemberi határozatában döntött arról, hogy a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 2017-es megrendezéséhez 9,622 milliárd forint állami hozzájárulást biztosít Győr önkormányzatának és a Magyar Olimpiai Bizottságnak 2013 és 2017 között.

A sportkomplexum építése nyáron kezdődhet el. Simon Csaba, a Győr Projekt Kft. ügyvezetője korábban az MTI-nek azt mondta, hogy a kivitelezési tervek engedélyeztetése és a közbeszerzési eljárás lezárulta után, júliusra tervezik a mintegy ötmilliárd forintból megvalósuló létesítmény első kapavágását.

Sportkomplexum tervezett területe (négyzetméter)
Torna és multifunkcionális csarnok10 026
Cselgáncscsarnok4708
Teniszcentrum3867
Teniszpályák (külső)3680
Atlétika centrum7885
Aula-előcsarnok2110
Zöldfelület és térrendezés49 650
Forrás: KHF

Ifjúsági olimpia 25 milliárdért

A 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezése összesen 25 milliárd forintba kerül hazánknak. "Ebből 15 milliárdot ad az állam, 10-et a város és a szponzorok teremtenek elő" - nyilatkozta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Győr fideszes polgármestere tavaly júliusban a Napi Gazdaságnak. "Központi forrásból épülnek fel a létesítmények, helyi tőkéből fejlesztjük az utakat, közműveket. A fő helyszín a jelenleg 16 ezer néző befogadására alkalmas, de 30 ezresre bővíthető ETO Park lesz, amely a nyitó- és záróünnepségnek is otthont ad. Közel ötven nemzet 3500 sportolója érkezik, az olimpiai falut a Széchenyi István Egyetem kollégiuma területén alakítjuk ki. A versenyszámok lebonyolítására további 14 helyszín áll majd rendelkezésre, ezek közül a legjelentősebb egy versenyuszoda, egy multifunkciós sportcsarnok felépítése" (az Aqua Sportközpont és az Audi Aréna - a szerk.) - mondta Borkai.

Már épült egy aréna és egy uszoda

A kisalföldi megyeszékhely új multifunkcionális arénája és a meglévő Magvassy Mihály sportcsarnok kibővítése 2014 novemberében készült el, a kivitelezést három ajánlattevő közöl a Swietelsky Magyarország Kft., a zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. alkotta konzorcium nyerte el nettó 4,295 milliárd forintos ajánlattal. A névadó szponzor után Audi Arénának keresztelt sportcsarnok a helyi női kézilabdacsapatnak is otthont ad, valamint a tavaly decemberi női kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszíne volt.

Állami támogatással készült el 2014 decemberében a város új uszodája, az Aqua Sportközpont is (képünkön). Az építésre kiírt közbeszerzést egyedüli ajánlattevőként - a fent már említett két cég - a Swietelsky Magyarország Kft. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. alkotta konzorcium nyerte el nettó 3,198 milliárd forintos ajánlattal. (A szerződés előzetesen becsült értéke 3 milliárd forint volt.)