A TV2 Média Csoport és az ATV szerdán bejelentette, hogy a Joint Venture Szövetség (JVSZ) közreműködésével elindítják a Cégfejlesztők című üzleti reality-jüket.
Az edutainment jellegű (oktatás a szórakoztatással vegyítve), üzleti reality sikere érdekében az ATV lineárisan, a TV2 Csoport pedig a digitális platformjain ad helyet az új reality-nek. A Cégfejlesztők június 3-án, kedd este főműsoridőben indul az ATV-n, hétvégén az ATV Extra csatornán ismétlik, majd digitálisan a TV2 Play streamingplatform felületén lesz visszanézhető extra tartalmakkal kiegészülve.
Ilyen együttműködésre korábban még nem volt példa a két médium között
– írja a Media1.
Mint kifejtették, a Cégfejlesztők egy olyan új, saját fejlesztésű műsorformátum, ahol valódi történeteket láthatunk sikeres vállalkozásokról, azok hétköznapi kihívásairól és arról, hogy hogyan léphetnek szintet. Az első részben kilenc magyar kis- és középvállalkozást ismerhetnek meg a nézők. Kiderül, hogy miben erősek, és rávilágítanak, hogy hol kell fejlődniük.
Jelezték, például olyan családi cégek is képernyőre kerülnek, ahol a fiatalabb generáció már átvenné a stafétát.
Ám közülük csak három juthat tovább, témakörönként egy. Ők elismert szakemberek segítségével egy tanácsadói folyamatban vehetnek majd részt. A JVSZ ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott:
„A cél, hogy megmutassuk, hogyan lehet boldogulni és növekedni egy olyan világban, ahol minden extra gyorsan változik. Három kulcsfontosságú területen ismerkedünk meg a cégekkel: digitalizáció, fenntarthatóság és generációváltás.
A második résztől minden területről egy-egy vállalkozás kap lehetőséget a továbblépésre, a Cégfejlesztők választják ki, hogy melyik cégnek tudnak valós segítséget nyújtani. A műsor végén pedig győztest hirdetünk a fejlesztési folyamatban résztvevő három vállalkozás közül. Az a kkv nyer, amelyik a leglátványosabb fejlődést produkálja – fejlődésüket pedig a műsor folyamán folyamatosan nyomon követjük és értékeljük” – fejtette ki Buday-Kollárik Tímea, aki egyben az egyedi műsorformátum megálmodója.
Kiemelt jelentőségű az együttműködés a TV2-vel, hiszen ilyen egyedi tartalommegosztó megoldás a hazai médiapiacon eddig még nem volt
– emelte ki Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója.
Bejelentették a műsorvezető-házigazda személyét is, aki Demcsák Zsuzsa lesz.
A JVSZ jelezte, a műsorral célja, hogy szakmai szervezetként közös összefogással minél nagyobb támogatást nyújtson a hazai kkv-szektor látványos fejlődéséhez, versenyképességük növeléséhez, de népszerűségük növeléséhez is.
Megkezdték a támogatás kiosztását, ennyit fizet egy honlapért a kormány
Összesen 9 milliárd forintot utal ki az 50 fő alatti vállalkozások weboldal fejlesztéseinek és közösségi média megjelenésének támogatására a kormányzat. A program keretében 400 ezer és 1,5 millió forint közötti értékű szolgáltatáscsomag megvalósítására pályázhatnak a kisvállalkozók. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet