A hazai piacon mindez elsősorban az élet- és személybiztosításokat érinti, ahol korábban a nők - előnyös statisztikai mutatóik alapján - kedvezőbb díjakon köthettek szerződést, mint a férfiak. Fontos tudni, hogy a szabályozás csupán a jövőben megkötendő biztosításokra vonatkozik, a már meglévő szerződésekre nem. A jelenlegi szerződések feltételei változatlanok maradnak a szerződés lejáratáig, illetve mindaddig, amíg azok alapvető paramétereit (díj, összeg) nem módosítják - hívta fel a figyelmet a Mabisz.
Az elmúlt hónapok során valamennyi biztosító felkészült a változásra: többségük már korábban, fokozatosan vezette be az új előírásoknak megfelelő biztosítási termékeket, miközben a rendszereiket is folyamatosan adaptálták, így az ügyfelek lényegi változást a határidő kapcsán nem fognak tapasztalni - álla a szövetség közleményében.
Az egyenlő bánásmód elvének teljes körű érvényesítése a nők számára eredményez kedvezőtlenebb díjakat az élet- és személybiztosítások esetében. Ennek várható hatása azonban a termék típusától függően igen eltérő lehet. Az alacsony kockázati díjrésszel rendelkező unit-linked életbiztosításoknál például az uniszex árazás értelemszerűen jóval
kevésbé befolyásolja a díjak alakulását, mint a kockázati életbiztosítások esetében.
"Méltányos díjazás csak az egyes biztosított csoportok megfelelő megkülönböztetésével valósítható meg. Bízunk benne, hogy az európai döntéshozók is megértik, hogy a differenciálás nem diszkrimináció, mielőtt az egyenlő bánásmód elvének abszurd alkalmazásával komolyan felmerülne a fogyatékosság vagy az életkor szerinti díjképzés tilalma is" - hívta fel rá a figyelmet Banyár József, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöki főtanácsadója egy, a közelmúltban a Mabisznál tartott sajtóbeszélgetésen.