A kormány a 2022. évi magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság megrendezéséhez szükséges létesítmények körébe sorolja a tatabányai multifunkciós csarnokot is. A Magyar Közlönyben most megjelent határozat az erre fordított összeget 24 milliárd 256 millió forintban határozza meg. Ebből az idei költségvetést 2 milliárd 610 millió forint terheli, a többi a 2021-es büdzsé része lesz.
A kormány egyúttal visszavonta a Modern Városok Program keretében a Tatabányán megvalósuló multifunkcionális csarnok megvalósítása érdekében támogatás biztosításáról szóló 2017 szeptemberi határozatát. Ebben 2020-ig 15 milliárd 184 millió forint szerepelt, úgy, hogy 2017-re 250 millió, 2018-ra 12 milliárd 94 millió, míg 2019-re 2 milliárd 840 millió forint a támogatás. A beruházó a Nemzeti Sportközpontok.
Idén májusi hír , hogy Tatabánya tartalék helyszíne lehet az Eb-nek, az ide tervezett sportcsarnok építésére az előzetesen becsült értéknél magasabb ajánlatok érkeztek a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárásán - derült ki az EKR portálon közzétett bontási jegyzőkönyvből. Az előzetesen becsült ár nettó 19,2 milliárd forint volt (3 százalékos tartalékkerettel, e nélkül 18,6 milliárd), az ajánlattételre felkért felcsúti székhelyű - Mészáros Lőrinc és gyerekeinek tulajdonában lévő - Fejér-B.Á.L. Zrt. és a budapesti Épkar Zrt. alkotta konzorcium 22,9 milliárd forintos ajánlatot tett (tartalékkeret nélkül), míg a soproni Fertődi Építő Zrt. (FÉSZ) 24,9 milliárdos, a kecskeméti Horváth Építőmester Zrt. 24,1 milliárdos ajánlatot adott be.
A cégek egy 6043 férőhelyes, nemzetközi kézilabda versenyek megtartására és azok televíziós közvetítésére alkalmas multifunkcionális sportcsarnok, valamint egy 20 pástot befogadó vívóterem építésére tettek ajánlatot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes
