A beszámoló szerint Magyarországon 48 millió euró nyereséget ért el az RBI az év első kilenc hónapjában 156 millió euró bevétel mellett.

Sevelda a közép-európai piacok fejlődését különösen ösztönzőnek nevezte. Az RBI közép-európai üzletága az év első kilenc hónapjában 250 millió euró nyereséget ért el, 24,5 százalékkal többet, mint 2015-ben, igaz a negyedéves 78 millió eurós nyeresége 29,2 százalékkal alacsonyabb lett a második negyedévi 110 millió eurónál. A tizennégy fő pénzügyi piac közül tízben, köztük Ausztriában is jobb eredményeket értek el, mint egy évvel korábban. Remélte, hogy a költségcsökkentési program eredményeként húsz százalékos megtakarítást könyvelhetnek el majd 2017 végére.

A Raiffeisen lengyel lízing üzletágának eladása reményei szerint az év vége előtt megtörténik. A tájékoztatása szerint a vételár nagyjából 200 millió eurót tesz ki. A bank vezetőségének számításai szerint a tranzakció mintegy harminc millió euróval növelheti a csoport konszolidált eredményét. Várakozással tekintenek az Oroszország és az Európai Unió valamint Egyesült Államok közötti kapcsolat alakulására, amely pozitív kihatással lehet a gazdasági folyamatokra is.

A bank által közölt jelentés szerint a dolgozók száma mintegy 2600-zal, 51 500-ra csökkent. Ukrajnában volt a legnagyobb csökkenés, itt 1700-zal dolgoznak kevesebben, Magyarországon mintegy 250-nel csökkent a munkavállalóik száma. Az év első kilenc hónapjában 394 millió euró nyereséget ért el az RBI, 14,7 százalékkal kevesebbet, mint 2015. azonos időszakában. Az RBI Ausztriában és a kelet-közép-európai régióban 14,2 millió ügyféllel és 2590 fiókkal rendelkezik