Az Európa-szerte alkalmazott és a mai napig üzemelő ólomvezetékek jelentette lehetséges kockázatok kiküszöbölése érdekében bocsátotta ki az Európai Unió 1998-ban az Ivóvíz-direktívát (Drinking Water Directive), amely a megengedett ólomkoncentráció fokozatos csökkentését írta elő: az eredetileg megengedett 50 μg/l érték öt éven belül 25 μg/l-re, további tíz év alatt 10 μg/l-re módosult - írta a Fővárosi Vízművek.

A társaság már a 2013-as hatályba lépést megelőzően megkezdte a felkészülést a korábbihoz képest ötödére csökkentett ólomhatárérték-változásra, és a rendelkezésre álló erőforrásait felhasználva az eltelt húsz évben szisztematikus terv szerint hajtotta végre a közcsőhálózatban fellelhető ólomtartalmú vezetékek cseréjét. A 3,5 milliárd forintot meghaladó ráfordítással közel 30 ezer ólom bekötővezeték kiváltásának köszönhetően a társaság szolgáltatási területén meglévő közel 240 000 bekötővezeték között mára már csak kis arányban, mindössze 1,6 százalékban fordul elő ólomtartalmú.

A további, még cserére váró vezetékek kiváltását pályázati források igénybe vételével kívánják megoldani. Kiemelt figyelmet fordítanak a közintézményekre, hangsúlyosan a gyermekintézményekre, melyek esetében már nyár közepére teljes egészében felszámolják az ólomból készült bekötéseket - írta a fővárosi közműcég.

Ha valaki szeretne választ kapni arra, hogy a csapjából folyó vízben kimutatható-e az ólomkoncentráció, ingyenes vizsgálatot kérhet az olom@oki.antsz.hu elérhetőségen.

A Fővárosi Vízművek honlapján elérhető, a szolgáltatott ivóvíz paramétereit a határértékekkel összevetve tartalmazó táblázat is jól mutatja, a társaság által szolgáltatott ivóvízben még az Európai Unió által 2013. december 25-én csökkentett határértéket sem éri el a víz ólomkoncentrációja, a budapesti átlagérték a 10 μg/l-hez képest mindössze 1,5µg/l - írták.

A hazáknál nagyobb lehet a probléma

Az 1970-es évek előtt épült lakások, házak belső hálózata azonban részben vagy egészben a mai napig a pár évtizeddel ezelőtt még elfogadott ólomvezetékekből állhat. Mivel a belső hálózat az ingatlantulajdonos tulajdonában áll, annak karbantartása, ellenőrzése, szükséges javítása, átalakítása nem az ivóvíz-szolgáltatók felelősségi körébe tartozik. Ugyanakkor nem minden régebbi épület ivóvízellátó rendszere tartalmaz ólmot, hiszen ha időközben az ingatlant felújították, a vezetékek cseréje is megtörténhetett. Ugyancsak fontos tudni, hogy még az ólomtartalmú csövek esetében sem egyértelmű, hogy valóban megjelenik az ólom a csapvízben. Az ólom kioldódásának mértéke elsősorban a víz összetételétől függ. Minél lágyabb és minél savasabb az ivóvíz, annál erősebb a kioldódás, míg a kemény víz vízkőréteg kialakításával csökkenti az ólom kioldódását a csövekből. Általában a hosszú ideig használaton kívüli hálózatokban keletkező pangó víz jelent kockázatot, ami már a csapvíz alapos kifolyatásával is csökkenthető - írta a vízművek.

Aki házi vízszűrő berendezéssel kívánja biztosítani az ólom eltávolítását a vezetékes vízből, célszerű, ha először meggyőződik arról, hogy valóban fennáll-e a kockázat. Legalább ilyen lényeges, hogy csak bevizsgált, hatósági tanúsítvánnyal ellátott, erre a célra valóban ajánlott készüléket vásároljon, amelynek karbantartásáról, tisztításáról rendszeresen gondoskodni kell, mert egyébként nagyobb veszélyt jelenthet a használata, mint ha nem alkalmaznák. Végleges megoldást azonban mindenképpen az ólomtartalmú vezetékek és szerelvények kicserélése jelenti. Aki pedig felújításkor új szerelvényeket szerez be, kiválasztásukkor kizárólag az ÁNTSZ nyilvántartásába vett, nyilvántartási számmal rendelkező terméket válasszon. Ezekről a kormányhivatalok honlapján adnak tájékoztatást - hívta fel a figyelmet a Fővárosi Vízművek.