Megfékezik a földgáz, a távhő és az áram drágulását, és ismét kedvezményes közösségi közlekedési bérletet vezetnek be Németországban - jelentette be szerdán Berlinben Olaf Scholz kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

 

A kancellár elmondta, hogy a lakosság és a vállalatok terheit csökkentő, és egyben takarékos energiafelhasználásra ösztönző úgynevezett árfékeket a kormány hitelből finanszírozott, 200 milliárd eurós programjának részeként vezetik be.

Ezt a pénzügyi védőernyő elnevezésű programot Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell elindítani - fejtette ki Olaf Scholz, aki szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy az előttünk álló nagy kihívások oka Putyin háborúja. A kancellár arra utalt, hogy az orosz földgázra nem vetett ki szankciókat az EU, sőt azokat a szállítmányok korlátozásával már tavaly októberben elkezdte felhajtani az orosz elnök.

földgáz, a távhő és az villamos energia árát egyaránt az előző évi fogyasztás 80 százalékának erejéig korlátozzák, a lakossági fogyasztóknál a kilowattóránkénti 12 centes, 9,5 centes, illetve 40 centes szinten. A kedvezményes közlekedési bérlet havonta 49 euróba kerül majd. A támogatásokat fokozatosan, a következő hónapokban vezetik be, és a tervek szerint 2024 tavaszán vonják vissza.

Az árak ugyan nem süllyednek az Ukrajna elleni orosz támadás előtti időszak szintjére, de az igen jelentős nagyságú - a 200 milliárd euróval a hazai össztermék (GDP) 5 százalékát kitevő - pénzügyi védőernyő elviselhetővé teszi a terheket, megakadályozza, hogy a polgárok ne tudják fizetni a számláikat - magyarázta Olaf Scholz.

Nemcsak a háztartások, de a cégek is jól járnak

A támogatás a háztartások mellett a kis- és a közepes méretű vállalkozásokra, együtt több mint 20 millió fogyasztóra is vonatkozik. Külön támogatási programokat indítanak a nagyjából 25 ezer ipari nagyfogyasztónak is.

Képeznek egy külön alapot is, amelyből a leginkább rászorulók kaphatnak további támogatást, és kidolgoznak egy megoldást a fával és a pellet kazánnal fűtő háztartások megsegítésére.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányfőket összefogó egyeztető testület, a miniszterelnöki konferencia tanácskozásán egy sor további kérdésben is megállapodtak. Döntöttek a többi között arról, hogy a szövetségi kormány az egyszeri támogatások formájában kiutalt 4,25 milliárd euró után állandóan, évi 1,25 milliárd euróval támogatja a menedékkérők elhelyezéséért és ellátásáért felelős tartományi kormányokat a háború miatt Ukrajnából indult menekülthullám révén adódó feladatok ellátásában.

Putyin a hibás, nem más

Ezzel kapcsolatban Stephan Weil, Alsó-Szászország kormányfője a kancellár és a miniszterelnöki konferencia vezetőinek közös tájékoztatóján kiemelte, hogy a szövetségi kormány segítsége kritikus időszakban érkezik, mert már eddig is igen jelentős számban - a legutóbbi adatok szerint nagyjából egymillióan - érkeztek menekültek Ukrajnából, és előfordulhat, hogy a hullám tovább emelkedik.

Ez azért következhet be, mert Oroszország "terrorista típusú hadviselést folytat az emberek ellen Ukrajnában", a tél közeledtével éppen az energetikai infrastruktúra és a vízellátási rendszer "szétrombolására" törekszik - fogalmazott a politikus az MTI szerint.

Mindennek "természetesen" az a célja, hogy az emberek Ukrajnában ne csupán eltántorodjanak az Oroszország elleni küzdelemtől, hanem minél nagyobb számban elmeneküljenek a hazájukból, ez pedig hatalmas terhet jelent a menekültekről a tartományi kormányok közreműködésével gondoskodó németországi önkormányzatoknak - fejtette ki Stephan Weil.