A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a naperőművek termőföldeken való telepítésére vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatáról, valamint a napelemes beruházások fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről szól.
Első lépésként az agrárminiszternek, valamint az innovációért és technológiáért felelős miniszternek kell ez év végéig gondoskodnia a kisteljesítményű naperőművek termőföldeken való telepítésére vonatkozó jogszabályi környezet felülvizsgálatáról. Második lépésként a kötelező átvétel alá eső, megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamosenergia-termelők menetrendtartásával és pótdíjazásával kapcsolatos szabályozást kell felülvizsgálni, szintén ez év végéig.
Harmadik lépésként pedig a megújulóenergiaforrás-bázisú villamosenergia-termelők hálózati csatlakozása érdekében szükséges átviteli és elosztóhálózati fejlesztések megvalósításáról kell gondoskodnia a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek, mégpedig folyamatosan. Erre állított be a kormány 4 milliárd forintot a jövő évi költségvetésben.
A kormány 2017 végén támogathatónak tartotta a földművesek, továbbá a földművesek tulajdonában álló gazdasági társaságok részére napelemfarmok - termőföldön való - létesítéséhez igénybe vehető kedvezményes hitelprogram bevezetését. Az így megtermelt áramot kötelező lesz átvenniük a szolgáltatóknak. Ehhez azonban ki kell építeni a csatlakozóvezetékeket, illetve -berendezéseket. Erre a célra a kormány akkor 8 milliárd forint támogatást hagyott jóvá. Ehhez a 8 milliárdhoz társult most további 4 milliárd forint.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült