Az összesen 79 milliárd euróból gazdálkodó program első évében, 2014-ben 7,8 milliárd eurót fordítanak többek közt egészségügyi, digitális, információs biztonsági és az úgynevezett intelligens városok megteremtésére. A 2014-es pályázatok legtöbbjére már szerdától lehet jelentkezni, a többi év közben, folyamatosan válik majd elérhetővé - közölte az Európai Bizottság.
A Horizont 2020 három pillérre épít: 3 milliárd eurót szán jövőre a tudományos kutatások támogatására, amelyből 1,7 milliárdot az Európai Kutatási Tanácson keresztül osztanak szét, 800 millió pedig a fiatal kutatókat segíti majd a Marie Curie-ösztöndíjon keresztül. Emellett 1,8 milliárd euró áll rendelkezésre 2014-ben az ipari kutatás-fejlesztés elősegítésére, a többi között a robotika, a nanotechnológia, a biotechnológia és az űrkutatás támogatására. Végül pedig 2,8 milliárd euró a társadalmi kihívások leküzdését hivatott elősegíteni. Ide tartozik a többi között a biogazdálkodás, az egészségügyi, mezőgazdasági, energiaügyi kutatások támogatása.
A tervek szerint 2014-ben és 2015-ben 500 millió eurót kifejezetten az innovatív kis- és közepes vállalkozások támogatására fordítanak majd.