A szerelvényt december 30-án indították útjára Spanyolországból Szentesre, a járműbiztosítási telephelyre. A következő napokban a Stadler mérnökei helyezik üzembe a járművet, majd a hatósági szemle, a futópróbák és a típustesztek következnek - írta az MTI.
A Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos a közlemény szerint úgy fogalmazott, hogy a két települést néhány éven belül ikervárossá teszi a vasút-villamos. Lázár János abban bízik, hogy a beruházás kedvezően hat a gazdaságra, a munkaerő- és az ingatlanpiacra, közelebb hozza egymáshoz a szolgáltatásokat, a munkahelyeket, az oktatási-kulturális-közigazgatási lehetőségeket.
Kapcsolódó
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az agglomerációs fejlesztések mintájának tekinti az új vasút-villamost. Homolya Róbert szerint az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése minden nagyvárosnak érdeke, és ha az autósok is megbízható alternatívának fogják tekinteni, akkor kevesebb lesz a torlódás az utakon, és a levegő minősége is javul.
A MÁV-Start 2017 májusában szerződött a járművek beszerzésére a Stadler Rail Valenciával. A 37 méter hosszú, 71 tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán óránként 50 kilométeres, a két város közötti vonalon dízel meghajtással 100 kilométeres sebességgel haladhat. Egy szerelvényen 216 férőhely, köztük 4 mozgássérült hely van, és kerékpárral is lehet rajtuk utazni.
A beruházáshoz kapcsolódva Hódmezővásárhelyen csaknem 4 kilométeres villamospálya, 6 megálló, valamint 94 autó befogadására alkalmas P+R parkoló is épült, amelyhez 900 kerékpártárolót alakítottak ki.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban