A múlt héten 48 embert bocsátottak el a Magyar Postához tartozó MPSoft Informatikai Zrt.-től. A leépítések mögött költségcsökkentési törekvések állnak, amelynek folyamatáról vezérigazgatói szinten születnek a döntések Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének (POFÉSZ) alelnöke szerint.
A 24.hu információi szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szorgalmazta a költségcsökkentést, azonban eddig elsősorban az alapvető postai szolgáltatásokon igyekezett az állami cég spórolni, most viszont a nyereséges üzletágakra is kiterjesztették a költségcsökkentést.
Még 2024 augusztusában szervezték ki az MPSoft-ot a Magyar Posta Zrt.-től, innentől pedig önálló gazdálkodó szervezetként működött a posta vállalatcsoportján belül. A leépítéseket megelőzően nagyjából 150 informatikust alkalmazott, és főként a posta és annak leányvállalatai számára nyújtott informatikai szolgáltatásokat.
A lap szerint a mostani elbocsátásokat követően megszűnik az MPSoft önálló státusza és visszaépítik azt a postához.