A Bóly és Ivándárda közötti 20 kilométeres szakaszon 26,6 méteres koronaszélességgel készül az M6 autópálya országhatárig tartó meghosszabbítása. A pálya középen fizikai elválasztást és burkolt leállósávot is kap, 130 kilométer per órás tervezési sebességgel.
A projekt az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából készül, a kivitelező a Duna Aszfalt Zrt. és a STRABAG Építő Kft.
A fejlesztések célja, hogy javuljon a Duna menti és a mohácsi térség közlekedése, valamint az Észak- és Dél-Európai közötti tranzitforgalom biztonságos és gyors kiszolgálása.
A hiányzó szakasszal teljesen létrejön az Adriai- és a Balti-tenger térségét összekötő közúti kapcsolatot biztosító TEN-T folyosó hazai nyomvonala.
Boldizsár Gábor, a Duna Aszfalt Zrt. főépítésvezetője a Magyar Építőknek azt nyilatkozta, hogy szeptember közepére fejeződik be a hiányzó aszfalt kopórétegek építése. Hozzátette, hogy a víztisztító technológia összeszerelése is folyamatban van, amelynek próbaüzemét szeptember végén kezdik el.
A szakember azt is hozzátette, három országos közúti korrekciós szakasz műszaki átadása és ideiglenes forgalomba helyezése történt meg eddig a Lippói körforgalom, az 5702. jelű út és keresztező híd, továbbá az 5704. jelű út és keresztező híd szakaszán.
Lessen be az M86-os épülő alagútjába, a jövő mérnökei már megtették
Idén is sikerült megmutatni a hazai infrastruktúra építés valódi erejét és kitörési pontjait a jövő szakembereinek.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Elképesztő költségvetési számokat közölt a BKK: 30 százalékkal többet kell fizetnünk a jegyekért

Gondokat jelez előre a téli hónapokra a gáz ára

Durva, mi készül: maximum 110 km/h-t érhet a B-s jogsi, ráadásul új vizsga kellene az elektromos autókhoz

Negyven erőgép szállta meg a paksi építési területet

Mi folyik itt? Sorra hullanak a nagyreményű cégek Magyarországon
