A két cég tavaly írta alá a szerződést az Eni teljes szlovéniai kis- és nagykereskedelmi üzletágának megvásárlásáról, a leányvállalat átvételével a Mol immáron 57 töltőállomást üzemeltet Szlovéniában - olvasható a közleményben. A tervek szerint minden töltőállomás a Mol márkanevet használja majd.

A magyar olajkonszern a három legnagyobb kiskereskedelmi piaci szereplő egyike Szlovéniában, a mostani felvásárlás pedig egyúttal lehetőséget nyújt a ljubljanai megjelenésre is.

Az Európai Bizottság versenyhivatala áprilisban hagyta jóvá a tranzakciót, és megállapította: az Eni Slovenia felvásárlása nem kelt versenyjogi aggályokat, tekintettel az érintett vállalat kis méretére, valamint arra, hogy az érintett piacokon továbbra is erős versenytársak maradtak.

A vételárat a Mol üzleti titokra való hivatkozással nem közölte.