A cégek helyzete nem sokat változott az elmúlt évekhez képest - kommentálta a friss adatokat Schannen Frigyes, a Roland Berger Stratégiai Tanácsadók Kft. ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: az általánosságban elmondható, hogy az európai cégek szerint most még rossz a gazdasági környezet, de még nem értük el a mélypontot, viszont hamarosan már eljöhet a kilábalás.
Ennek megfelelően idén, a nyugati cégek kivételével mindenki recessziót vár, ám 2013-ban már a gazdaság felpörgésére számítanak a vállalatok, kivéve a mediterrán térségben dolgozó cégeket, amelyek szerint jövőre is 0,6 százalékos visszaesést valószínűsítenek. Ide kapcsolódik, hogy az európai vállalkozások 29 százaléka tart az eurózóna összeomlásától, természetesen jóval pesszimistábbak a délnyugat-európai cégek (57 százalék), ám külső figyelőként a magyarok viszonylag kevésbé tartják ezt valószínű forgatókönyvnek (11 százalék).
Az utóbbi időben sokat lehetett hallani - nemcsak itthon - az államadósság elleni küzdelemről, így a Roland Berger ezt is megkérdezte a cégektől: az összes válaszadó 61 százaléka szerint az államadóssági válság negatívan érintette országát (a mediterrán térségben 97, itthon 64 százalék mondja ezt), míg 34 százalék szerint ez a cégére is hatással volt. A vállalatra gyarkorolt hatást Magyarországon súlyosabbnak vélik, hiszen itt minden második megkérdezett vélt felfedezni negatív következményeket, de ennél is rosszabb a helyzet Délnyugat-Európában, ahol válaszadók 54 százaléka jelezte aggodalmait, ellentétben az északnyugati cégekkel, melyeknek mindössze 28 százaléka látja úgy, hogy ez a cégére is hatással van.
Hiányzik a képzett munkaerő
Jelentős különbségek mutatkoztak akkor, amikor arról kérdezték a cégeket, hogy mi okozza a legnagyobb veszélyt a jövőbeni növekedés eléréséhez: az összesített válaszok alapján a képzett munkaerő hiánya a legnagyobb gond, hiszen a cégek 54 százaléka választotta ezt. Érdekesség, hogy kiugróan magas 71 mértek a mediterrán országokban, így például Spanyolországban is sokan keresnek munkaerőt, miközben rekordokat döntöget az állástalanok aránya.
"Ez strukturális gond, hiszen főleg a fiatalok a munkanélküliek, míg a cégeknek képzett munkaerőre van szüksége" - magyarázta a látszólagos ellentmondást Schannen. A magyar cégek 33 százaléka szerint okozhat gondot a képzett munkaerő hiánya a közeljövőben, ám ők a legnagyobb problémának a korlátozott finanszírozási lehetőségeket látják, majd minden második megkérdezett (44 százalék) nyilatkozott így.
A banki források máig a legfontosabb forrás, így a magyarországi vállalatok leginkább a létező hitelszerződésük meghosszabbítására, illetve kiterjesztésére fókuszálnak. Ide kapcsolódik, hogy az európai vállalatok 30 százaléka tart idén a pénzügyi helyzete további romlásától, vagy a hitelkeret csökkentése, vagy új hiteligényük elutasítása miatt. Ezek után talán nem meglepő, hogy a cégek 87 százaléka idén elsősorban belső forrásokból oldaná meg a finanszírozási kérdéseket.
A felmérés során kiderült, hogy amíg a régióban a cégvezetők 76 százaléka szerint állandó gond a menedzsment és a tulajdonosok kockázatvállalása, addig itthon mindössze 11 százalék fogalmazott meg hasonló panaszt, de a külkereskedelem korlátozását már minden harmadik válaszadó problémának nevezte, ahogy a belső fogyasztás visszaesése is komoly gondokat okoz.
Merre van a kiút?
A felmérésből kiderült, hogy más-más úton oldanák meg Európa-szerte a cégek a válságból való kilábalást: bár mindenhol a költségcsökkentési és hatékonyságnövelési lépések a legfontosabbak, amíg délnyugaton inkább a költségoldalra fókuszálnak, addig a térségünkben és Nyugat-Európában inkább a növekedési lépésekre fektetik a hangsúlyt. Ezek után nem meglepő, hogy az összes megkérdezett cég háromnegyede vágott költséget és állt át hatékonyabb működésre.
Magyarországon az európai átlagnál kevesebben összpontosítanak a költségrugalmassági intézkedésekre, de sajnos többen kényszerülnek stratégiai, vagy üzleti modell kiigazításra. "Ez azt jelenti, hogy jobb esetben olcsóbb területekre, például vidékre költöztetik a termelést, de sokszor üzletág bezárást jelent" - magyarázta Schannen.