A legmagasabb kockázatot jelentő rutintalan, fiatal vezetők esetében igen komoly szórás mutatkozik: a Generali-Providencia (GP) és az ÁB-Aegon 22, az Axa és az Argosz 23 év alatt ítéli legkomolyabb kockázatúnak az ügyfelet, az Allianz, az Európa, a Garancia viszont 25 év alatt mindenkit károkozásra inkább hajlamosnak könyvel el. Az életkor csak a két biztosítási egyesület, a Közlekedési Biztosító Egyesület (Köbe) és a piacon újonnan megjelenő MÁV Általános Biztosító Egyesülete esetében (MÁV) nem jelent külön szempontot. Némely biztosító megemeli a biztosítás díját azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak is, akik vezetői engedélyüket három éven belül szerezték meg. Csoportosított települések A szerződő bejelentett lakóhelyétől függő kategorizálás a MÁV-nál a legegyszerűbb: itt a meghirdetett alapdíj 1,2-szeresét kérik a fővárosi gépjármű-tulajdonosoktól. Hármas területi felosztást alkalmaz az Európa Biztosító, az Axa és az ÁB-Aegon. Az Európánál Budapest és vonzáskörzete két külön kategóriába esik, az ÁB-Aegonnál a budapesti vonzáskörzet a legdrágább kategóriába került, a köztes sávban a legnagyobb vidéki városok (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged) találhatók. Az Axa Budapestet kiemelve a megyéket csoportosította két részre, ám érdekes, hogy a település szerinti kockázati besoroláson belül különbséget tesz aszerint, hogy a szerződőnek 2002 előttről származik-e a szerződése. Az ÁB-Aegonéhoz hasonló, ám négyes felosztást alkalmaz az OTP-Garancia, itt a nagyvárosokhoz került még Győr, Kaposvár, Székesfehérvár, Szombathely, Tatabánya, Zalaegerszeg és Veszprém, viszont a II. kategóriából hiányzik Szeged. A Garancia az idén először ismeri el a nagyvárosok kiemelt kockázatát az alaposan átalakított területi beosztással. Négyes a felosztás a Köbénél is, érdekesség viszont, hogy a főváros után a legkockázatosabb kategóriába a Pest megyei települések mellé Szabolcs-Szatmár megye és Szekszárd(!) került. Öt csoportba sorolja a településeket az Allianz-Hungária és a Generali-Providencia, míg az Argosz a 2002-es hetes felosztást kilenckategóriásra cserélte. Viszonylag kevés társaság tesz különbséget a márkák között, ebben talán az Allianz a legkirívóbb: a legnagyobb biztosító alighanem szerviztapasztalatok alapján állított fel öt különböző kategóriát. Egy platformon a Suzuki és a Porsche A G-P-nél jól járhatnak a Skoda-tulajdonosok: noha a cseh autógyár magyarországi flottája egyre modernebb, még mindig a régi „keleti” márkák között szerepel, így jutalmazva olcsóbb díjjal tulajdonosát. A Garancia továbbra sem tántorítható el attól, hogy a csoporttársa, a Merkantil Bank által leginkább finanszírozott - s így vélhetően az egyik legtöbb szerződést hozó - márkát, a Suzukit 1,1-szeres szorzóval büntesse, olyan „népautók” társaságában, mint a Dodge, a Pontiac vagy éppen a Porsche. A fizetési módok és ütemezések révén számos kedvezmény érhető el. A csekkes befizetés helyett banki tranzakciót választó ügyfelek kedvezményt remélhetnek az Allianz-Hungária és az OTP-Garancia esetében, ami az ÁB-Aegont illeti, ez már forintosítható is: az éves díjból 960 forint vonható le ezen a címen. Az éves biztosítási díjat az általános negyedéves részletek helyett félévente, illetve évente fizető ügyfelek az ÁB-Aegonnál megkapják a maguk 960 forintos kedvezményét, míg az Európánál - ahol egyedül van mód (feláras) havi biztosítási díjfizetésre - akár 10 százalékot is meg lehet takarítani azzal, ha valaki előre, egy összegben rendezi az éves számlát. Az Argosz tartja a felhasználás jellegétől függő többletdíjat: a taxisoknak, a gépjármű-oktatóknak és a bérgépjármű-társaságoknak 20-50 százalékos többletdíjat kell fizetni. Hasonlóan pótdíjazza - 100 százalékosan - ezeket a kocsikat a MÁV is, az viszont egyedi, hogy az Argosz a „sportos” kocsikért számít fel többletdíjat. A társaságok a Magyar Biztosítók Szövetségének közvetítésével megállapodtak, hogy a könnyebb átjárhatóság érdekében a bonus-malus díjszorzókat stabilan hagyják. Emellett azonban senki nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a biztosítók büntetődíjjal sújtsák azokat az ügyfeleiket, akik nekik pénzbe kerültek. Az Allianz Hungária azon ügyfelei, akik valamilyen bonuskategóriába tartoznak, a továbbra is kedvezménypontokra épülő rendszerben 3 ponttal gyarapodnak. Az OTP-Garancia a régi ügyfeleknek kínált, az új szerződési díjakhoz képest akár 50 százalékos kedvezményt is tartalmazó díjtábláit zárja el a korábban kárt okozók elől. Előnyben a flották A régi ügyfelek megbecsüléséről külön kedvezményes díjakkal az Allianz Hungária, az ÁB-Aegon, a Generali-Providencia, a Zürich és az OTP-Garancia gondoskodik. A legegyszerűbb az ÁB-Aegoné, ahol a korábbi szerződéseket a meghirdetett alapdíjnál 10 százalékkal olcsóbban lehet továbbvinni, sőt a családtagok is 8 százalékos kedvezményben részesülnek. A G-P-nél a hűségbonusos ügyfelek malusfokozatban is kedvezményre számíthatnak, viszont ha díjcsökkentésre módot adó helyen állnak a bonuslistán, az ottani nyereségük egy részéről le kell mondaniuk. Szinte minden társaság komoly kedvezményt ígér a flottabiztosítást kötőknek, a legtöbb esetben erre már öt gépjármű esetén mód nyílik. Az érdekességek kategóriája meglehetősen gazdag. Az Axa továbbra is 8 százalékos kedvezményt kínál a közszolgálati dolgozók biztosított járműveire, és ez az egyetlen társaság, amely külön - igen kedvező árú - díjtételeket vezetett be muzeális jellegű járművekre. Az ÁB-Aegon hajlandónak mutatkozik arra, hogy azon ügyfeleinek, akik személyesen a társaság ügyfélszolgálati irodáiban, illetve az interneten kötik meg új szerződésüket, mintegy jutalékot adva, nagyjából 5 százalékos kedvezménynyel nyújtsa a szolgáltatást. Az Allianz-Hungária megítélése szerint az új gépjárművekre tulajdonosaik jobban vigyáznak, ezért a szalonból kigördülő autók esetében is kedvezményt remélhet az ügyfél. A mellékelt táblázatban új gépjármű negyedéves csekkes fizetésű, A0 bonus besorolású biztosításának árait tüntettük fel.