A piaci várakozásokhoz képest lassabban indult az év a kerékpár-kereskedők körében, az ágazat továbbra is jelentős ellátási problémákkal küzd, így a tavalyinál gyengébben zárta az első negyedévet. Az üzemanyagárak emelkedése a kerékpárvásárlás irányába tolta a lakosságot, a háború és az infláció némi óvatosságra ösztökéli a vevőket, ahogy az a tartós fogyasztási cikkek esetében is elmondható – fejtette ki a VG-nek Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke.

Az e-bike népszerűségének erősödése egyrészt európai trend, másrészt az állami ösztönzők miatt egyre nagyobb figyelmet kapnak az elektromos kerékpárok.

Szemléletváltáson megy keresztül a társadalom, elkezdett a kerékpárra úgy tekinteni, mint egy élhetőbb és fenntarthatóbb világ eszközére.

– tette hozzá Sipiczki Róbert.

Bajban vannak a gyártók

A nyersanyag- (alumínium, acél) és alkatrészhiány kritikus állapotba sodorta az európai és a magyarországi kerékpárgyártókat, amelyek valójában az összeszerelést végzik, hiszen az alkatrészek szinte kivétel nélkül a Távol-Keletről érkeznek. A kitettség miatt egyébként már elindult egy Európába történő visszatelepülési hullám az alkatrészgyártás esetében, ez azonban egy hosszabb, évekig tartó folyamat.

Az alapanyagárak 20-30 százalékot nőttek az idei első negyedévben, amely egy részéért a forintárfolyam okolható.