Egyre optimistábbak a kereskedelmi cégek: a tavalyi adatok szerint ugyanis a kis- és nagykereskedelmi cégek 8633 garanciaszerződést kötöttek a hiteleikhez, ami 13 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az érintett kereskedelmi vállalkozások által felvett hitelek összege 24 százalékkal 145 milliárd forintra nőtt. A a többségi állami tulajdonban lévő Garantiqa Hitelgarancia Zrt. összesen 121 milliárd forintos kezességvállalást biztosított az ágazatban, ami 26 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget - derül ki a cég közleményéből.
A garanciakonstrukciók egyre népszerűbbek a cégek körében, mert lehetővé teszik a hitelfelvételt olyan cégek számára is, amelyek nem vagy nem feltétlenül kapnának hitelt egy-egy banktól. Az, hogy a kereskedelmi cégeknél jelentősen nőtt a hitelösszeg és a hozzájuk kapcsolódó kezességvállalások összege, egyértelműen azt mutatja, hogy az érintett vállalkozások kedvezőnek látják az ágazat helyzetét és úgy vélik, a források segítségével növekedésben maradhatnak - mondta Búza Éva, a Garantiqa vezérigazgatója.
Kapcsolódó
A Garantiqa arra számít, hogy a következő időszakban még több kereskedelemben érintett cég vesz igénybe valamilyen garanciakonstrukciót. Más ágazatokban, így az építőiparban, a mezőgazdaságban érdekelt vállalkozásik is megpróbálnak várhatóan így hitelhez jutni, biztosítva a bővülésüket. Ráadásul az MNB Bank növekedési hitelprogramjainak március végi megszűnése miatt a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a garanciakonstrukciók jelentik majd az egyik legköltséghatékonyabb megoldást ahhoz, hogy forráshoz jussanak.
A cég tavaly összesen 346 milliárd forint összegben vállalt kezességet, ami 33 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest. Idén várhatóan tovább nő ez az összeg.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is