Magyarországon nincs olyan vízterület, ahová nem szükséges állami horgászjegyet váltaniuk a horgászati tevékenységhez - emlékeztet friss közleményében a Nébih. Az ugyanis egy dolog, hogy vannak magán horgásztavak, ahol külön területi engedély váltható, de ez csak és kizárólag akkor kérhető, ha van hozzá állami jegy is. A magántulajdonban lévő, nem nyilvántartott vízterületek sem jelentenek kivételt.
Az ilyen vízfelületek kapcsán fontos tudni azt is, hogy ezek sok szempontból még szigorúbb besorolás alá esnek, mivel nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekre nem adható ki területi jegy, továbbá azokba tilos halat telepíteni, illetve a nem nyilvántartott vízterületből kifogni és megtartani csak idegen honos halfajt lehet. Aki ilyen vízbe halat telepít, vagy engedi is meghorgászni azt, halvédelmi bírsággal sújtható, eltilthatják a horgászattól is.
Kapcsolódó
Fontos változás a 2019-es évtől, hogy egy horgásznak egy évben egy adott halgazdálkodási vízterületre csak egy darab érvényes, éves területi jegye lehet. Valamint, hogy a naponta kifogható darabszámmal is védett halfajokból éves területi engedéllyel évente összesen legfeljebb 100 példány fogható ki. A gyakorlatban tehát nem lehet azt csinálni, ha valaki elérte a kvótát, hogy egy újra éves jegyet vált, mert ettől még nem foghat ki újabb 100 darab halat. De a korlátozás kizárólag az éves területi jegyekre vonatkozik, vagyis a horgász a kvóta túllépését követően is jogosult lehet napi vagy heti jegy váltására, amennyiben a halgazdálkodásra jogosult a helyi horgászrendjében erről másként nem rendelkezik.
Sok víznél vannak egyéni szabályozások, ezekről mindig érdemes tájékozódni, horgászat elől.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Pánik után vételi láz: magához tért a techszektor, pattant a bitcoin is
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt