Az ÉTV a GVH közleménye szerint ivóvíz-szolgáltatást végez Érden, továbbá vízellátó- és szennyvízelvezető rendszereket üzemeltet Diósd, Herceghalom, Pusztazámor, Sóskút, Tárnok, Törökbálint és Remeteszőlős településeken.
Jelenleg hét települési önkormányzat a tulajdonosa a vállalkozások, továbbá szakmai befektető még a cégben a Veolia Víz Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. is.
A GVH gyanúja szerint a vállalat indokolatlanul magas mértékben állapította meg a mellékvízmérők műszaki átvételéért és zárral való ellátásáért, vagyis a plombálásért fizetendő szolgáltatási díjakat.
A kifogásolt magatartás az ÉTV működési területén vezetékes mellékvízmérő órával rendelkező valamennyi ügyfelet érintheti az új mellékvízmérő órák felszerelésekor, valamint azok rendszeres és kötelező cseréjekor.
A fentiek alapján a GVH szerint vállalkozás valószínűsíthetően visszaélt gazdasági erőfölényével, ezzel pedig többletköltségeket okozott az érintett területen élő fogyasztóknak.
A hatóság leszögezi, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Ugyanakkor korábban több vízközmű vállalkozással szemben indult eljárás, és az ÉTV is köztük volt.
Megremeg a sikermellény: rászállt az egyajánlatos közbeszerzésekre a GVH
Gyorsított vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal a személygépjárművek és haszongépjárművek beszerzésének a piacán.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet