A jelek szerint az a jogos igény, hogy az állam szociális alapon a rászorulóknak nyújtsa a gázártámogatást, kapkodással párosul. A jogosultsági kritériumok körül sok a kritika, s az is kérdéses, hogy az APEH-nek lesz-e elegendő kapacitása az ellenőrzésre.
A változtatásra mindenképpen szükség van, még akkor is, ha a megváltoztatott rendszer nem éppen tökéletes - kommentálta a gázár-támogatási rendszer módosítását Hegedűs Miklós. A GKI Energiakutató vezetője elmondta: a jelenleg a piaci ár 100 forint felett jár, ennek a 60 százalékát állja a lakosság, márpedig közgazdasági nonszensz, hogy egy dráguló importtermék árát ilyen mértékben fizeti az állam. Ennek fenntartásához jókora adóbevétel-növelésre lenne szükség. (A szakember véleménye és javaslata teljes terjedelmében itt olvasható.)
Kérdések a társasházban
A társasházban élőknek, akik közös gázkazánból kapják a fűtést és a melegvizet, már a házon belüli elszámolás is gondot okozhat - derült ki a Népszabadság írásából. Önálló mérőóra hiányában a közös képviselőtől kell igazolást kérni arról, hogy mekkora fűtési, illetve melegvízhányad esik a kérelmezőre. Ezt követően a szolgáltató és a közös képviselő kap egy összesítést arról, hányan és mekkora támogatásban részesülnek, s a szolgáltató már ez alapján számláz. A közös képviselő pedig mindezeket figyelembe véve osztja szét a lakókra eső díjakat.
Kérdések a bérlakásban
Miután a támogatást a bejelentett állandó lakcímre lehet igényelni, nehéz helyzetbe kerülhetnek a bérelt lakásban élők. A lakásaikat kiadó magánszemélyek ugyanis általában már azért sem lelkesednek, hogy a bérlő az ingatlanba ideiglenesen bejelentkezzen, pláne nem állandóra, így a bérbe vevők jó eséllyel kimaradnak a rendszerből, hiába lennének rá jogosultak a jövedelmük alapján.
Nehéz lesz kiszámítani a jövedelmet
Az illetékes minisztérium állásfoglalása szerint a figyelembe veendő jövedelembe mindent be kell számítani, amit a kérelem benyújtását megelőző utolsó három hónapban kapott a kérelmező. Eszerint nem csupán a béreket, hanem például az utazási és étkezési támogatásokat is, továbbá a kamatjövedelmet, az ingatlan-bérbeadásból származó pénzt stb. Zavart okozhat, hogy bizonyos adókedvezmények csak a jövő évben jelentkeznek az adózók büdzséjében – ezek beszámítása több ezer forintos változást eredményezhet a jövedelmükben, ami megváltoztathatja azt, hogy milyen sávba kerülnek. De kérdés az is, hogy az osztalékokat hogyan kell beszámítani, hiszen azokat az év bármely szakaszában felveheti az arra jogosult, s ezzel elvileg kivonhatja őket a kérdéses időszak jövedelmei közül. Az egyszeri alkalommal adott juttatások - mint például a 13. havi nyugdíj -, segélyek viszont nem számítanak bele abba a jövedelembe, amely alapján megállapítják a támogatást.
Hátrányban a fával, szénnel fűtők
A GKI Energiakutató vezetője szerint a 3,9 millió hazai háztartáson belül körülbelül 800 ezer semmiféle támogatást nem kap a fűtésre, a teljes, 200 milliárd forint körüli "gázbüdzséből". A nem gázzal vagy távhővel fűtők számára továbbra is él a lehetőség, hogy az önkormányzathoz forduljanak lakásfenntartási támogatásért - tájékoztatott a szociális tárca szóvivője. Schranz Edit szerint ennek forrásáról az önkormányzatnak kell gondoskodnia. Miután a támogatás nevében is jelzi, hogy a gáz- és távhődíjra vonatkozik, általánosságban nem tölti be azt a funkciót, hogy az összes, alacsony jövedelmű háztartás fűtési kiadásain enyhítsen. Továbbrai is hátrányban lesznek tehát azok a nehéz anyagi körülmények között élők, akik valamilyen oknál fogva nem földgázzal vagy távhővel fűtenek, hanem például szénnel, pb-gázzal vagy fával - e kör csak az önkormányzathoz fordulhat, központi állami támogatást közvetlenül nem igényelhetnek. Ők hasonló jövedelmi helyzetű, ám földgázfűtéses ingatlanban élőkhöz képest hátrányt szenvednek (ezzel a megállapítással a szóvivő nem értett egyet), ugyanis ha helyzetük indokolja, utóbbiak is igényelhetnek az önkormányzatnál lakásfenntartási támogatást, vagyis 2:1 a javukra.
Mi a helyzet, ha gyermek születik a családba?
Forgó Györgyné, a szociális tárca a közrádiónak korábban azt mondta, az egy évre megállapított ártámogatást év közben nem lehet majd módosítani. Ehhez képest a szóvivő kedvezőbb lehetőségekről számolt be: szerinte ugyanis abban az esetben például, ha gyermek(ek) születésével vagy a nagyszülők odaköltözésével bővül a család, a Magyar Államkincstár (MÁK) területi kirendeltségén kitölthető az új adatlap, s a változások heteken belül érvényesíthetők lesznek. A Magyar Hírlap ugyanakkor úgy értesült, hogy amennyiben egy támogatott családba gyermek születik, és ennek következtében a család kedvezőbb támogatási sávba kerülhetne, a változás csak a rákövetkező év január elsején léphetne életbe. Ha viszont dotációban egyáltalán nem részesülő család válik jogosulttá gyermekszületés révén, azonnali hatállyal igénybe vehetnék a támogatást.
Hogyan fogja bírni az APEH?
Felmerül, hogy miként fogja bírni az ellenőrzést végző adóhatóság a többletfeladatokat, lesz-e erre plusz forrás és plusz létszám. Kérdés az is, mennyibe kerül mindez, és a várható szankciók jelentette bevétel megéri-e a pluszmunkát, nem pedig a nagyságrendekkel nagyobb összegről szóló adóügyekkel volna-e célszerűbb foglalkoznia az APEH-nek, mint az ilyen, a behajtás költségeit tekintve hagyományosan drágábbnak számító kis tételekkel. Az már most valószínűnek tűnik, hogy az első ellenőrzések legkorábban nyáron várhatók, tekintettel a jövedelemadó-bevallások májusi bevallási határidejére, és a feldolgozáshoz szükséges időre.
A Népszabadság szerint az adóhatóság szúrópróba szerűen, bejelentés alapján, illetve a MÁK-tól megkapott nyilatkozatokból kockázatelemzéssel választja majd ki a gyanúsabb eseteket. Miután várhatóan sok lesz a nem megfelelően kitöltött, késve beadott igénylés, és szép számmal akadnak majd, akik különböző okokból nem tudnak megbirkózni az adatlappal, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják, nem lenne meglepő, ha a jövő év első felében sorra nyílnának azok a kiskapuk, amik ezek korrigálására adnának lehetőséget. A szociális tárca szóvivője azt ígéri, a kitöltéshez kapnak majd segítséget a rászorulók. Abban a tekintetben megoszlanak a várakozások, hogy mennyi igénylés fog majd beérkezni, s ezek milyen összeget jelentenek a költségvetésnek. Van, aki szerint hamar túlfut majd a kassza, míg mások arra számítanak, hogy a hibás, késedelmes adatlap-kitöltés miatt a vártnál kevesebb forrásra nyújtanak be igényt.