Új tankönyvengedély-hosszabbítási eljárásra kötelezte a bíróság az Oktatási Hivatalt, miután az jogalap nélkül tagadta meg egy magánkiadó tankönyvének hosszabbítási igényét - derült ki a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon pénteken kihirdetett ítéletből az ugytudjuk.hu szerint.
Jövőre 822 magánkiadású tankönyv tűnhet el a rendelhető könyvek listájáról, most több mint 130 könyv számára csillant fel a remény, egyúttal a kiadóknak sem kell azonnal lehúzni a rolót.
Szerdán kezdődtek az első perek, melyeket a tankönyvpiacról folyamatosan kiszorított magánkiadók indítottak az Oktatási Hivatallal (OH) szemben, mert az megtagadta az összes lejárt engedélyű tankönyvük engedélyének meghosszabbítását idén májusban. Ez azzal fenyegette a kiadókat, hogy a 2019 szeptemberében induló tanévben könyveik többségéből már nem tanulhattak volna a diákok, veszélybe sodorva a kiadók működését.
A hivatal ugyanakkor sorra hosszabbította meg az állami kiadású tankönyvek engedélyét, ám mikor a magánkiadók is beadták ötéves hosszabbítási kérelmüket, azt visszautasították, mondván csak állami tankönyvek kaphatnak engedélyt, noha ilyenről nem rendelkezik jogszabály.
A több magánkiadó jogi képviseletét ellátó Boglucz István szerint ez a korlátozás alkotmányellenes is lenne, ugyanis lényegében kárpótlás nélkül megszűnne a magánkiadók kiadási joga a gyakorlatban.
A bíróság szóbeli ítélethirdetésében egyetértett a magánkiadók keresetével: az OH nem vizsgálhatta volna, hogy állami- vagy magán kiadású-e a tankönyv, csak a szokásos hosszabbítási követelmények szerint bírálhatta volna el a könyvet.
A kiadók több mint 130 tankönyv esetében fordultak bírósághoz. A mostani ítélettel megegyezőre számítanak a további perekben is - írja a portál.
Képünk forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet