Az emberek életében a pénz fontos szerepet tölt be, a pénzügyi döntések mögött pedig gyakran nemcsak racionális, hanem lélektani tényezők állnak.

A Financiológus rovat olvasói levelekre épül, és szándéka szerint olyan embereknek segít, akik széles értelemben véve valamilyen pénzügyi problémával néznek szembe.

Olvasónk írta: 

Tisztelt Financiológus!

Két évvel ezelőtt vettük fel a férjemmel a babaváró támogatást. Akkor még minden rendben lévőnek tűnt, van már egy hatéves közös kisfiunk és terveztük a kistestvért. A 10 millió forintot felvettük, és a pénzből, valamint a régi lakásunk árából egy nagyobb lakást vettünk. A pandémia alatt viszont kezdett megromlani a viszonyunk, és nemrég kiderült, hogy van valakije. Szeretnék elválni, és azt is szeretném, ha elköltözne az otthonunkból, akár kisebb lakást is vennék, hogy külön költözhessünk. Ő viszont azzal érvel, hogy ha elválok, akkor egyedül kell fizetnem a hitelt, aminek meg fog nőni a törlesztőrészlete is. Talán vissza is akar jönni, de én nem tudok megbocsátani neki. Mit tehetek? Mire számíthatok, ha elválok?

Bettina

A Financiológus válasza: 

Kedves Bettina!

A problémáját megértem, és nagyon sajnálom. Gondolja át, hogy meg tud-e bocsátani a férjének, tudja-e vele folytatni tovább, és hogy akarnak-e még mindig kistestvért! Ha ezek közül bármelyik kérdésre nem a válasza, akkor elválhat. A kamatkedvezményt, ha nem születik meg a vállalt gyerek az igénylést követő öt éven belül, mindenképpen elveszítik, akkor is így lesz, ha „papíron” házasok maradnak.

A jogszabály szerint a következő esetekben veszítik el a kamattámogatást a házaspárok:

  • ha nem születik gyermek,
  • ha az igénylők elválnak,
  • ha a pár külföldre költözik, és ezáltal legalább az egyiküknek megszűnik a magyarországi lakcíme,
  • ha a támogatással érintett kiskorú gyermek nem él tovább az igénylőkkel egy háztartásban, például mások örökbe fogadják, vagy kiemelik a családból.

Ha ezek bármelyike bekövetkezik, 120 napjuk van arra, hogy az addig igénybe vett kamattámogatást visszafizessék, a hitel pedig onnantól kezdve piaci kamatozásúvá válik. Praktikusan mindegy, mikor történik meg a válás, mert visszamenőleg is kis kell fizetni az összes kamattámogatást.

A válást a jogerős bírósági ítélet dátumától számított 30 napon belül be kell jelenteni a hitelező banknál, amely ezután 30 napon belül írásban tájékoztatja az elvált házaspárt a kamattámogatás megszűnéséről, a visszafizetendő támogatás összegéről és a módosult törlesztőrészletről.

Hogy az önök esetében pontosan mennyit kell majd visszafizetni, az attól függ, mikor vették fel a babaváró támogatást. Ha olyan időpontban, amikor alacsonyabban voltak a referenciahozamok, a büntetés és a jövőbeni törlesztőrészlet (legalábbis az első kamatfordulóig) kisebb lehet, mintha mostanában tettek volna így, amikor lényegesen magasabbak a kamatok.

Van azonban egy „kiskapu”. Ha ön a válás után újraházasodik, és szeretne az új férjétől is gyereket, akkor a kamattámogatás elvesztése nem feltétlenül tart a 20 éves futamidő végéig. A jogszabályok szerint lehetőség van újra igénybe venni a kedvezményt, ha a támogatott személy a válás után, de még a kölcsön folyósításától számított öt éven belül újra megházasodik.

Feltétel persze hogy az új házastárs is megfeleljen a feltételeknek, vagyis van magyarországi lakcíme, nincs köztartozása, büntetlen előéletű, ön pedig nem töltötte még be a 41. életévét. A büntetőkamatok ugyan nem járnak vissza, de a kamatmentesség ismét életbe lép, és újabb öt évet kapnak a gyerekvállalásra. 

Ha Önnek is bármilyen pénzügyi kérdése, problémája akad, írjon nekünk bizalommal a financiologus@napi.hu címre!