A RoszBalt orosz baltikumi hírügynökség és a BaltInfo.ru. hírportál szerint a szentpétervári polgármesteri hivatal nem tervez kompenzációt fizetni a meg nem valósított tervért, amelynek értékét mintegy 600 millió dollárra becsülték.

Kézdy György, a Trigránit felett irányítást gyakorló Demján-csoport elnökhelyettese az MTI megkeresésére hétfőn Budapesten közölte: a szentpétervári önkormányzat nem a projektet, hanem a PPP-konstrukciót utasította el, ahogy azt más szentpétervári projektnél is tették, például az autópálya, csatorna stb. esetében.

A TriGranit-cégcsoport - megfelelő felkérés és pénzügyi feltételek mellett - változatlanul készen áll a szentpétervári Művészetek Palotájának megvalósítására, hiszen minden előtanulmányt, tervet már korábban saját költségén elkészített - hangsúlyozta Kézdy György.

A Demján-csoport tavaly nyári közlése szerint a magyar cég egy több mint 80.000 négyzetméteres épületegyüttest hozott volna létre, amely egy 1.600 embert befogadó, világszínvonalú koncerttermet, egy kiállítási központot, és egy 2.500 fős konferencia- és rendezvényközpontot is magába foglalt volna.

Az akkori bejelentés szerint két éven belül épült volna meg Vasziljevszkij-szigeten az épületegyüttes.