A bukaresti Bonapp a Munch leányvállalataként folytatja. Az összeolvadással olyan új nemzetközi láncok is megtalálhatóak lesznek a magyar ételmentő startup partnerei között, mint a Domino Pizza és a DM, minek köszönhetően már csaknem 6000 partner és 3,4 millió ember veheti igénybe a budapesti székhelyű vállalkozás szolgáltatását.
A következő hetekben a Bonapp és a Munch csapata integrálja a két platformot, illetve a csapatait is, így március elejétől a közös alkalmazás már elérhető lesz a román piacon.
A 2020 nyarán alakult cég történetében nem ez az első jelentős nemzetközi akvizíció, 2022 novemberben egyesültek Csehország legnagyobb ételmentő platformjával, a Nesnězenoval.
Mára már közel annyi a bevételünk Csehországból, mint itthonról. A román piac dinamikusan növekszik, ezért stratégiai fontosságú számunkra, hogy itt is piacvezető ételmentő platformmá váljunk
– mondta a Forbesnak Perepelica Kirill, a Munch társalapítója.
Környezetvédő magyar siker
Elsősorban az ételpazarlás ellen küzd a Munch által életre hívott applikáció. Az alapítók kifejezett szándéka volt, hogy egy új zöld szempontot hozzanak be mind a vendéglátósok, mind pedig a vevők mindennapjaiba.
Tavaly már több mint 1,8 millió csomagot mentett meg globálisan, ami 250 tonna élelmiszert jelent.
A román versenytárssal való egyesülésnek és a többi piacon elért növekedésnek köszönhetően a 2025-ös évben az eddigi többszörösét tervezik megmenteni. A hazai startup idei tervei között szerepel több új piac indítása a délkelet-európai régió országaiban, így Bulgáriában, Horvátországban, Görögországban, Szerbiában és Szlovéniában. A regionális növekedés támogatására pedig újabb forrásbevonási kört terveznek, mely nemcsak pénzügyileg, hanem stratégiai szempontból is tudja segíteni a terjeszkedést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége