A cikk szerint gőzerővel zajlik a toborzás és a kapcsolattartók felkészítése: a dolgozók immár egységesen azt követelik, hogy semmilyen kompromisszumot ne fogadjanak el a szakszervezetek. Az áruházi állomány felháborodott azon, hogy a vállalat félrevezetően nyilatkozik és a munkavállalókat képviselő érdekvédőkkel szemben azt állítja, hogy a követeléseik kapcsán körvonalazódik a közös megoldás - írja az MTI.
Az utolsó csepp a pohárban az az érintettek számára is nyilvánvaló közlés volt, miszerint ebben az évben már egyáltalán nem tervez béremelést a multicég, miközben arra sem tesz semmilyen konkrét lépést, hogy csökkentse a létszámhiányt - mondta a lapnak Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke. (Auchan kontra Tesco: meddig tart a nyugalom?)
Márpedig e nélkül összeomolhat az elmúlt évben drasztikusan racionalizált, vagyis több üzletág és operatív terület megszüntetésével átalakított működés a boltokban.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat