Az évről-évre csökkenő építőmérnök hallgatói létszám egyre élesebb helyzetet teremt a mérnökutánpótlás terén. Ezt a helyzetet feloldva jött létre a Duna Group Szabadegyetem, melynek fő célja, hogy népszerűsítse az infrastruktúra-építést, megmutassa a területen folyó unikális projekteket, illetve a Közép-Európában szinte egyedülálló technológiákat. 

Szíjj László.
Kép: Magyar Építők

 

A 2020 augusztusában megrendezett első sikeres Szabadegyetem után indult el az építőipar legkomplexebb tehetséggondozási rendszere, ahol 7 hónapon keresztül, heti lebontott tematika mentén tanulhatnak, fejlődhetnek a programban résztvevők. A képzés elvégzése után első naptól kezdve termelő munkát tudnak végezni a hallgatók. A lehetőséget 16 főre hirdették meg, de végül 18 fővel indult el – a nagy érdeklődésre való tekintettel.

Kép: Magyar Építők

A fiatalok az innovációkkal is találkozhatnak

A Duna Group Szabadegyetem létrehozásával az építőipar legnagyobb hallgatói rendezvénye jött létre. Kincses Péter, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy itt szeretnék megmutatni a jövő mérnökeinek a magyar útépítés innovációit az ország egyik vezető építőipari cégénél. 

Kép: Magyar Építők

„Amellett, hogy az iparág jövőjét jelentő hallgatói réteg személyesen is megismerheti egymást, a szabadegyetem résztvevőinek segítünk szakmai gyakorlati helyet és diplomamunka témát találni, sőt akár állásokat is kínálunk nekik.”

Az idén nyáron megrendezett II. Szabadegyetemen a hallgatókat a Duna Csoport tulajdonosa, Szíjj László köszöntötte, aki a rendezvény stílusából adódóan a hallgatók közvetlen kérdéseire válaszolva a Duna Aszfalt három évtizedes történetéről és a fejlődéshez szükséges alapértékekről is beszélt. 

Kép: Magyar Építők

A négynapos programban a fiatalok változatos elméleti és gyakorlati szakmai programokon vehettek részt, a képzések végén, esténként pedig a könnyed kikapcsolódásra is jutott idő. 

Kép: Magyar Építők

Mivel az eseményen az ország összes építőmérnök-képzéséről, így:

  • a Műegyetemről,
  • a Debreceni Egyetemről,
  • a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bajai karáról,
  • a Pécsi Tudományegyetemről,
  •  a győri Széchenyi István Egyetemről
  • és végül, de nem utolsósorban az Óbudai Egyetem Ybl Miklós karáról

is részt vettek az infrastruktúra-építő szakma iránt érdeklődő hallgatók, sokan itt ismerhették meg egymást és azt a kört, melyben karrierjüket töltik majd el.

Kép: Magyar Építők

A vélemények magukért beszélnek

A leginkább a hallgatók beszámolói fejezik ki, mit adott nekik a program, így nyilatkozott például Selinger Tamás (NKE): 

„Az volt a nagyon nagy plusz nekem, hogy saját szememmel láthattam, hogy a magyarországi útépítés és technológia egy olyan színvonalat képvisel, amit még én se gondoltam volna”

– fejtette ki, illetve hozzátette: itt olyan magas színvonalú projekteket látott, amikről az átlagember nem gondolná, hogy hazánkban zajlanak.

Csatári Bernadett (ÓE Ybl) pedig azt emelte ki, hogy lehetősége volt jövendőbeli lehetséges kollégáival találkozni, mivel a többi egyetemről is érkeztek infrastruktúra-mérnök hallgatók.

Kép: Magyar Építők

Tematikus tehetséggondozás

A program során a résztvevők megismerkedhettek a Duna Csoport másik izgalmas projektjével, a Duna Group Tehetséggondozással, melynek nem titkolt célja, hogy az egyre fogyatkozó építőmérnök hallgatói állományból a legígéretesebbeket az építőipari vállalathoz csábítsák, ahol az új szakembereket karrierépítési lehetőség várja.

Kép: Magyar Építők

A hét hónapos Duna Group Tehetséggondozás két részből épül fel: az első hónapban – az egyetemi képzést kiegészítő − műszaki, gazdasági és jogi alapismereteket szereznek a résztvevők, míg a program második, hat hónapos szakaszában a választott projektjük által széleskörű gyakorlati tudásra tesznek szert.

A Tehetséggondozás a 2020-as, első Szabadegyetem után indult. A program során folyamatosan visszajelzéseket adnak a hallgatók és építésvezetők is. Ezekből látszik, hogy a kezdeményezés sikeres, már egy év után kézzel fogható eredményei vannak. 

Kovács Áronnak például nemcsak szakmailag, hanem emberileg is segített a tréning: sokkal magabiztosabb lett. 

„A Duna Group Tehetséggondozó programja szerintem egy nagyszerű lehetőség az építőmérnöki tanulmányokat folytató diákok számára. A résztvevők közvetlen közelről szerezhetnek rálátást, hogy a tanulmányaik végeztével milyen feladatkörök betöltésére számíthatnak a leendő szakmájukban. Én a Duna Aszfalt BIM divíziójánál vagyok, ahol betekintést nyerhetek mind a 3D modellezés, mind a 3D felmérés szakterületére. Az irodai munkánál főleg különböző modern tervezőszoftverek használatával bővíthetem tudásomat, míg a terepi felmérések során, olyan új és innovatív geodéziai műszerek használatával ismerkedhetem meg, amik Magyarországon egyedülállók. Úgy érzem, hogy a tehetséggondozásnak hála nem csak szakmailag, hanem emberileg is tudtam fejlődni. Magabiztosabban kommunikálok a munkatársaimmal és könnyebben, hatékonyabban dolgozom csapatban is mióta a program elkezdődött.”

Kép: Magyar Építők

 

Homoki-Nagy Simon azt emelte ki, hogy a hallgatóknak végig segítettek mentoraik és a projektvezetők is:

A több körön át folyó pályáztatás után a sikeresen felvételt nyert hallgatókat nem dobták be a mélyvízbe az első pillanatban. Az első hónapban heti rendszerességgel folyt egésznapos elméleti képzés, hogy lássuk a cégcsoport struktúráját, a különböző intézmények és csoportok munkáját, és hogy megismerjük az éppen zajló projekteket. A mentorok a továbbiakban sem hagytak magunkra, 0-24 órában segítettek, bármikor, amikor szükségünk volt rájuk. Az én projektem az M6-os útépítés része, amely még most is zajlik. A projektvezető-helyettes, illetve az összes művezető rendkívül sokat segített.

Van, aki úgy érzi: szinte már önállóan is képes volna lebonyolítani egy-egy kisebb kivitelezést

Pónya Dávid a Duna Group Tehetséggondozásról így foglalta össze gondolatait: 

Az tetszik benne, hogy miközben még egyetemre járunk az elméleti tudásunkat a gyakorlatban is alkalmazhatjuk. Például nekem az M44-esen jelenleg is folyamatban van egy külterületi útpálya megerősítése és szélesítése és az utolsó félévben pontosan egy ugyan ilyen szakaszt kell tervezünk, így a gyakorlati tudást alkalmazhatom az iskolában is. Fejlődni abban tudtam, hogy a projektemen két körforgalmat is építettünk az idő alatt amíg a tehetséggondozás is tart, így már szinte én is képes lennék egy ilyet művezetői szinten lebonyolítani.
Pónya Dávid, Duna Group Tehetséggondozás.
Kép: Magyar Építők

 

A program november 30-án fejeződik be, amikor is prezentációt adnak elő a hallgatók, majd a legígéretesebbek álláslehetőséget kapnak a Duna Groupnál. 

A Szabadegyetem és Tehetséggondozás megalkotója és irányítója, Kincses Péter, a Magyar Építők kiadójának (Regon Média Zrt.) projektmenedzsere, az ÉVOSZ médiatagozatának elnöke, lapunknak így nyilatkozott:

„Célunk, hogy olyan összetett tudással rendelkező mérnököket képezzük, akik az egyetemen megszerezhető ismereteket az ország egyik legmeghatározóbb építőipari vállalatának tudásával és tapasztalatával kiegészítve az első munkanapjuktól kezdve hatékony, termelő és magas színvonalú munkavégzésre legyenek képesek.”

Kincses Péter.
Kép: Magyar Építők

A Duna Group Szabadegyetemet és a Duna Group Tehetséggondozást a Duna Csoport megbízásából a Magyar Építők kiadója, a Regon Média Zrt. szervezte. A cikk megjelenését is támogatták.