May elsősorban a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokra összpontosító, pénteken véget ért, hivatalos kínai látogatása után nyilatkozott a BBC rádiónak. A kormányfő megerősítette: London olyan szabadkereskedelmi megállapodást akar kötni az EU-val, amely a lehető legszélesebb körű vámmentességgel biztosítja a további "súrlódásmenetes" kereskedelmet az unióban maradó országokkal.
A brit kormányfő szerint azonban e szabadkereskedelmi megállapodásnak lehetővé kell tennie, hogy Nagy-Britannia a világ más országaival is szabadon köthessen kereskedelmi egyezményeket. (Brexit: fontos bejelentés az ott élő külföldieknek.)
Kapcsolódó
Theresa May szerint "a kettő nem egymás alternatívája", Nagy-Britanniának nem kell választania, hogy melyiket akarja - számol be az MTI.
Fotó forrása: AFP PHOTO/Paul Ellis
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki