Szabálytalanul, a munkavédelmi előírások betartása nélkül bontottak le részben egy épületet kedden Budapest XI. kerületében. A Telex birtokába jutott videón látszik, hogy a munkálatok során egy nagy fagerenda is a közeli buszmegállóba csapódik, ami csak a szerencsének köszönhetően nem talált el senkit. A szükséges intézkedések elvégzéséig a beruházó Biggeorge cégcsoport leállította a munkálatokat.

A Telex olvasója a lapnak arról számolt be, hogy úgy bontják a korábbi Kisbig Kifőzde épületét a Budafoki út 70. szám alatt, hogy a mellette húzódó járda és a buszmegálló védelme nem biztosított. A bontás porfelhőjét semmi nem fogja fel, a lehulló törmelékek pedig a járda közelében potyognak le.

A bontás közben egy nagy fagerenda is kifordul, és a buszmegállóra esik, ami akár könnyen balesetet is okozhatott volna.

A lap megkeresésére a Biggeorge azt válaszolta, elégedetlenek a kivitelező munkájával, ezért a bontást szüneteltetik. Hozzátették, hogy megbíztak egy alvállalkozót bíztak meg az épület bontásával, arról viszont már a laptól értesültek, hogy minden körülmények között is végezték a munkálatokat.

Közölték, hogy felszólították a kivitelezőt az azonnali intézkedésre, melyet a helyszínen még a mai napon ellenőriznek és csak ezt követően engedélyezzük a munka folytatását.

Megy a boksz a Körszálló lebontása körül, de már látszik, mit akarnak Garancsiék

Megkapta a bontási és építési engedélyt Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. a Körszálló átalakításához. A tervek szerint 60 lakás, 3 üzlet, négy iroda és egy fitnesz/wellness részleg lesz benne.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.