ahart reorganizációs tervének célja, hogy a társaság alkalmazkodni tudjon a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzethez, fenn tudja tartani a hosszú távú működőképességet, és ezzel a munkahelyeket. A személyhajózási szezont nem lehetett elkezdeni, és a révközlekedés is csupán a szokásos forgalom harmadát bonyolítja le, ezért még az optimistább forgatókönyv szerint is rendkívül súlyos gazdasági veszteségekkel kell szembenéznie 2020-ban a Bahartnak - idézik az értesülést.

A megszavazott reorganizáció olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek a működőképesség megőrzéséhez szükségesek. Ezek közé tartozik, hogy - a személyhajózás optimalizálása érdekében - megszűnik 6 menetrend szerinti és 4 sétahajójárat. Ezek kihasználtsága alacsony volt, így működtetésük gazdaságtalanná vált. A társaság 5 öreg, műszakilag elavult, veszteséget termelő hajót kivon a forgalomból, közülük hármat elad.

A Bahartnak 22 közforgalmú kikötője van, ezek közül négyet bezár, és nyílt árverésen értékesít, ezzel együtt nyilvános pályázatot ír ki a vitorláskikötők bérleti szerződés keretében történő üzemeltetésére, 2021. január 1-jei kezdettel. A társaság befejezi a hajózáshoz szorosan nem kapcsolódó tevékenységeit, így a jövőben sem kempinget, sem pedig szállodát nem működtet tovább. A bevételeket fejlesztésekre és a kompközlekedés korszerűsítésére fordítják - írja az Origo.

"A Bahart tulajdonosainak döntése azt segíti elő, hogy mikor teljesen visszatér az élet a régi kerékvágásba, a társaság régi versenyképességét megőrizve fejlődhessen tovább" - olvasható a portálon.

Joggal féltek az önkormányzatok

Emlékezetes, hogy az állam, amely tavaly év elején került a tulajdonosok közé, egy 6,6 milliárdos tőkeemeléssel érte el, hogy az önkormányzatoknak ne legyen sok beleszólása a cég működésébe.

A Népszava nemrég arról írt, hogy nincs gazdasági érv amellett, hogy a cég lemondjon telt házas, nyereséges vitorláskikötőiről. A napilap forrásai szerint szerint idén úgy 300 millió, de akár közel 500 millió forint is lehet a kiszervezés előtt álló ágazat nyeresége.

A lap informátorai arról beszélnek, hogy bár pályázatot kiírnak majd, könnyen lehet, hogy a nyertesek már megvannak.