Az ÁSZ szerint az ORÖ 2011. január 1. és a 2014. június 30. közötti időszakra vonatkozó - gazdálkodásának, a belső kontrollrendszer kialakításának és működésének, az államháztartásból nyújtott támogatás, illetve az államháztartásból meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználásának - ellenőrzését 2015-ben végezte el a számvevőszék.

Az Országos Roma Önkormányzat a hiányosságok, szabálytalanságok megszüntetésére intézkedési tervet készített, ám az utóellenőrzés megállapította, hogy a meghatározott 24 feladat közül határidőre egyet sem hajtott végre - közölte a szervezet.

Az ÁSZ megállapította: 14 feladatot nem végeztek el, öt - szabályzatkészítésre vonatkozó - feladatot pedig határidőn túl valósítottak meg. Két feladat - amelyek megvalósítására szintén nem került sor - jogszabályi változások miatt okafogyottá vált. Három feladatot részben végrehajtott az önkormányzat. Az Országos Roma Önkormányzat Hivatala az ÁSZ javaslatai alapján készített intézkedési terv végrehajtásáról nyilvántartást nem vezetett.

Az Országos Roma Önkormányzat vagyongazdálkodási tevékenységének szabályozottsága és annak működése továbbra sem biztosította a szabályszerű, átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást - tették hozzá.

Az Állami Számvevőszék figyelemfelhívó levéllel fordult a nemzetiségi önkormányzat elnökéhez, valamint az önkormányzati hivatal hivatalvezetőjéhez a jogszabálysértő gyakorlat megszüntetése érdekében. A törvényi előírás szerint a címzettek tizenöt napon belül kötelesek megtenni a megfelelő intézkedéseket, és erről tájékoztatniuk kell az Állami Számvevőszéket - olvasható a közleményben.

Kép forrása: Szabó Dániel/Napi.hu.