A közlemény szerint a németországi Contitech Mobile Fluid Systems (MFS) üzletág menedzsmentje által meghozott döntéssel kifuttatják a hűtő-fűtő rendszerek gyártását Nyíregyházán, az üzletághoz kapcsolódó termelést pedig a hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végző makói gyárba helyezik át.
Az MFS-tevékenység várhatóan szeptember végére fog megszűnni a nyíregyházi telephelyen, emiatt legkésőbb 2020 végéig 127 munkavállaló szerződését kell felbontani, ebből a létszámból 109 dolgozót munkaviszony keretében foglalkoztatnak - ismertette a nagyvállalat.
A döntés indokaként a Continental AG a hűtő-fűtő rendszerek iránti kereslet 2018 óta tapasztalható jelentős csökkenését jelölte meg. Számításaik szerint a negatív trend várhatóan tovább folytatódik 2020-ban és azt követően is, mivel az autóipar folyamatosan áll át az elektromos autók gyártására. A nyíregyházi gyár MFS-üzletágába a piaci trendek miatt nem érkeztek új projektek, így a magas minőségű termelés ellenére nem tudott összességében megfelelő szintű nyereségességet elérni - olvasható a közleményben.
A cég hangsúlyozta, a nyíregyházi üzem üzletági gyártásának megszüntetését nem a koronavírus-járvány, hanem a piac alakulása indokolja.
A munkavállalókat csütörtökön tájékoztatta a nagyvállalat a döntésről. Mint írták, minden érintett munkavállalót támogatni fognak abban, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb megoldást, a következő hónapokban pedig mindenkivel egyeztetnek a lehetőségekről.
A Continental aktívan támogatja majd azokat, akik szeretnék áthelyeztetni magukat a cégcsoport másik gyárába, tanácsadást és támogatást nyújtanak az új munkahelyet keresők számára, valamint a megfelelő végkielégítés mellett - bizonyos esetekben - extra bónusz lehetősége is fennáll - olvasható a közleményben.
A nyíregyházi ContiTech Magyarország Kft. nem zár be, a gyár fő tevékenységei, a légrugó és keverő üzletágak stabilak és nyereségesek, így ezeken a területeken nem számítanak hasonló lépésekre.
A hatvan országban közel 245 ezer alkalmazottat foglalkoztató Continental AG cégcsoport Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs-kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van jelen, a bérelt munkaerővel együtt több mint nyolcezer munkavállalója van.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe