A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) pályázatot írt ki egy jövőbeni lehetséges vasúti alagút megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, ami a Kelenföldi pályaudvart és a Nyugati pályaudvart kötné össze - írja az Index.

A kormányzati szerv szerint a cél az, hogy a főváros alatt áthaladó vasútvonal révén az elővárosokból érkezők közlekedési lehetőségei javuljanak. Arra, hogy többen válasszák a vasúti tömegközlekedést az ingázók közül két lehetőség van: vagy a fejpályaudvarok fejlesztése, vagy azok összekapcsolása. A BKF most utóbbira írt ki pályázatot, hogy egy új vonalszakasz és Duna alatti vasúti alagút lehetséges nyomvonalának, költségeinek és hasznait felmérjék.

A terv egyébként nem új, már korábban 1000 milliárdos költségtervvel gondolkoztak egy a Nyugati és a Déli pályaudvarokat összekötő vonalban. Most utóbbi helyett azért a még távolabbi Kelenföldi állomás a célállomás, mert a tervek szerint a Déli megszűnne a felszínen. A portálnak a szervezet vezetője, Vitézy Dávid azt mondta, az alagút valószínűleg a Hegyalja úttól a Dózsa György útig tartana, de épp az a tanulmány dolga, hogy ezt konkrétan kijelölje.

Az elővárosi forgalomban a vasúton ingázók száma akár 70 százalékkal is növelhető a Budapesti Vasúti Stratégia megállapításai és forgalmi modellezése szerint. Ennek kiszolgálásához azonban több vonatra van szükség, amelyek több kapacitást igényelnek. Hasonló földalatti megoldást több nagyvárosban, így Lipcsében és Moszkvában is alkalmaznak.

A főváros közlekedésének átalakítását célzó nagyszabású terveiről Vitézy Dávid korábban hosszan mesélt a Napi.hu-nak adott interjújában.

 

"Dugóban ülni ma konkrét gazdasági károkozás, és az életünkből is éveket vesz el"

Az elmúlt években a közösségi médiában posztolt fotóin a világ különböző nagyvárosainak vasúti, metró, busz- vagy más pályaudvarai, illetve közlekedési konferenciák molinói adták a szelfi-hátteret. Vitézy Dávidtól azt kérdeztük, hogy a nagyvárosok problémái összehasonlíthatók-e; illetve a Tel-Aviv közlekedési káoszára adott válaszok használhatók-e Thesszalonikiben és Tokióban.