Kiemelkedően jó évet zárt 2018-ban a leadott cégbeszámolója szerint a Nagyferó Produkció Kft.: a nettó árbevételét az előző évi duplájára, 133 millió forintra növelte, az adózott eredményét pedig 279 ezer forintról 25 millió forintra. (A megelőző három évben évi 64-67 milliós forgalommal és néhány százezer és 12 millió forint közötti nyereséggel zárt.)

A folyamatosan koncertező és tévés fellépéseket is gyakran vállaló Nagy Feró több mint ötven éve van a pályán, a negyvenedik születésnapját tavaly ünneplő zenekarával, a Beatricével 2018-ban életműkoncertet is adott az Arénában. Ez nagy kockázatot is jelentett a szerettei számára, hiszen a családi vagyont tette kockára; a felesége tudta nélkül fizette be a több mint kétmilliós foglalót a koncerthelyszínért - írta a Star magazinra hivatkozva a 24.hu. "Kilencezren voltak körülbelül a koncerten, többen be sem fértek volna, hiszen ennyire béreltük ki a komplexumot, így megmenekült a családi vagyon is. Nem titok, nagy költségeink voltak, a reklámokba nagyon sokat öltünk bele. A jegyiroda profizmusa azonban közrejátszott a hatalmas sikerben" - nyilatkozta a lapnak az előadó, akinek a cégadatok szerint többszörösen megtérülhetett a kétmilliós befektetése.

Nagy Feró vállalkozása (amelyben 2000 óta tulajdonostársa a felesége) 1991. október vége óta működik, a főtevékenysége az előadó-művészet, a székhelye Őrbottyánban van bejegyezve. Tavaly egy munkavállalójuk volt (jelenleg kettő), a bérre és járulékokra 3,3 millió forintot költöttek és 1,2 millió forintnyi adót fizettek. A 25 milliós nyereségből nem fizettek osztalékot (hasonlóan a megelőző három évhez),13 milliót a fejlesztési tartalékba, 12 milliót az eredménytartalékba helyezték. Ezzel a cég saját tőkéje 53,7 millió forintra nőtt.

Nagyferó Kft.-adatok (millió Ft)
201620172018
Saját tőke28,328,753,7
Kötelezettségek2,60,79,6
Ért. nettó árbevétele64,567,2132,7
Egyéb bevétel6,14,02,9
Üzemi eredmény13,00,426,2
Adózás előtti eredmény13,00,426,2
Adózott eredmény11,90,325,0
Forrás: E-beszámoló

Közel egymilliárdos saját tőke Ákos cégénél

Rekordévet zárt tavaly Kovács Ákos Fehér Sólyom Kiadói és Kereskedelmi Bt.-je: 562 millió forint nettó árbevétel mellett 240 millió forint adózott eredményt ért el. A forgalmi adaton jól látszik, mozgalmas éve volt az előadóművésznek, végigkoncertezte az évet (jubileumi Ákos50 turné, nyári fesztiválos fellépések, decemberi dupla Aréna koncert) és új kiadvánnyal jelentkezett, míg 2017-ben nem turnézott, egyebek mellett az Arany János verses estjével lépett fel. (A vállalkozásának is jóval szerényebb bevétele volt tavalyelőtt, mint tavaly: 60 milliós árbevétel mellett nem mutatott nyereséget a mérleg 2017 végén.)

Kovács 1992-ben létrehozott bt.-je (amelyben 2007 óta kültag a felesége) budapesti, V. kerület, Honvéd utcai székhellyel működik, telephelyként egy II. kerület, Hűvösvölgyi úti, míg fióktelepként egy solymári és egy balatonedericsi ingatlan van bejegyezve a cégadatok közé. Tavaly két főt foglalkoztattak (jelenleg egyet), a személyi jellegű kiadások meghaladták a tízmillió forintot. Adót 24 millió forintot fizettek. A 240 milliós nyereséget az eredménytartalékba helyezték, ezzel a társaság saját tőkéje 996 millió forintra nőtt. (A mérleg szerint a vállalkozás pénzeszköze - készpénz, bankbetét - 615 millió forintot tett ki, értékpapírokban 40 milliót tartottak.)

MTI Fotó, Balogh Zoltán

Kovács Ákos 2017 óta a Szerencsejáték Zrt. kulturális nagykövete, az állami vállalat az Ákos produkciók fő támogatója.

Fehér Sólyom Bt.-adatok (millió Ft)

201620172018
Saját tőke756,4756,4996,5
Kötelezettségek108,1136,9105,0
Ért. nettó árbevétele313,360,3561,9
Egyéb bevétel42,70,35,9
Üzemi eredmény144,21,0260,0
Adózás előtti eredmény145,91,0264,2
Adózott eredmény130,0-0,004240,2
Forrás: E-beszámoló

Kovács Ákos harmadmagával tulajdonosa a Bem rakparti Andante Borpatikát üzemeltető cégben (egyik társa Tiffán Zsolt villányi borász, 2010 és 2018 között fideszes parlamenti képviselő), ennek nettó árbevétele négymillióval, 53 millió forintra nőtt tavaly, a veszteségét sikerült az előző évi háromról egymillió forintra mérsékelni.

Közhasznú tevékenység Mága Zoltán újévi koncertje

Mága Zoltán hegedűművész 2013 novemberében alapította előadó-művészeti főtevékenységgel a Primarius Production International Kft.-t, amelynek ő volt az ügyvezető-tulajdonosa négy évig, majd a cég neve Talentum Művészeti Kft.-re, két hónappal később Talentum Művészeti Nonprofit Kft.-re változott, a cégvezető-tulajdonos pedig Zsoldos Béla zeneszerző lett, aki Mága újévi koncertjeinek művészeti vezetője is. Mága alapította a Budapest Primarius Szimfonikus Zenekart, amely - mások mellett - őt is kíséri külföldi és hazai fellépéseken. Mága honlapján koncertszervezőként is fel van tüntetve a Talentum, a honlapot az impresszuma szerint a "Primarius Production" üzemelteti, a főszerkesztője Dózsa Lajos Péter, aki egyben a Primarius zenekart működtető Ymiso Egyesület titkára.

A Primarius Production nettó árbevétele alapításakor, 2013. novembertől decemberig 9 millió forint volt, működésének első teljes évében, 2014-ben 154 millió forint (amit 4 millió forint egyéb bevétel egészített ki), 2017-ben pedig már 683 millió forint (plusz 148 millió egyéb bevétel). Mága Zoltánt az ügyvezető-tulajdonosi pozícióban 2017 szeptemberében Zsoldos Béla követte. A már Talentum Művészeti Nonprofit Kft. néven működő társaság nettó árbevétele 2018-ban 337 millió forintra csökkent, az egyéb bevétele viszont 435 millió forintra nőtt (az egyéb bevétel forrását nem részletezték a kiegészítő mellékletében). Az előző évi 54 milliós vesztesége eltűnt a cégnek, 2018-at már 324 millió forint nyereséggel zárta, az összeg az eredménytartalékba került. Adót 2017-ben és 2018-ban nem fizettek. A munkavállalók átlagos állományi létszáma 13 fő volt. A személyi ráfordítások 30 millió forintot tettek ki, míg az anyagjellegű kiadásokra 379 millió forintot könyveltek el.

A cégbeszámoló közhasznúsági melléklete szerint a Talentum 2018-as közhasznú kulturális tevékenysége volt Mága Zoltán újévi budapesti, Aréna-beli és a bécsi újévi koncertjei, a templomi jótékonysági koncertsorozata (az erdélyi koncertekre 30 millió forint támogatást kapott a Talentum az emberi erőforrás minisztertől 2018 júniusában) határon belül és kívüli helyszíneken, valamint a "zenei oktatási programjának előkészítése" - az utóbbi a dokumentum szerint "egy olyan nemzetközi szintű iskola, ahol a teljes Kárpát-medencéből a tehetséges tanulók magas szinten sajátíthatják el a tudást, a zeneismeretet". A közhasznú tevékenység célcsoportja az 1-100 éves kor közöttiek - áll a mellékletben.

Talentum NKft.-adatok (volt Primarius Prod. Int., M Ft)
201620172018
Saját tőke166,3114,8437,2
Kötelezettségek40,5304,7162,9
Ért. nettó árbevétele136,5682,8336,7
Egyéb bevétel13,1147,7435,1
Üzemi eredmény54,4-52,8334,7
Adózás előtti eredmény54,4-54,0323,9
Adózott eredmény51,4-54,0323,9
Forrás: E-beszámoló

Mága két korábbi vállalkozása felszámolással szűnt meg: az 1999-ben alapított és 2014-ben megszűnt Budapest Cigányzenekar Bt. és a 2003 és 2009 között működő Mága Produkció Kft. - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

MTI Fotó, Mónus Márton

Mága Zoltán 2017 decemberében jegyezte be előadó-művészeti tevékenységre a Primarius Kft.-t, amelynek székhelye megegyezik a Talentum V. kerület, Szemere utcai székhelyével. A cég tavaly nettó 44 millió forintos forgalom mellett 27 milliós adózott eredménnyel zárt. Osztalékot nem fizetett, az eredményből 14 millió forint fejlesztési tartalékot képzett, mivel a "tulajdonos a társaságban jelentős fejlesztéseket tervez". Egy főt foglakoztatott, adót 1,2 milliót fizetett.

Primarius Kft
20172018
Saját tőke36,763,6
Kötelezettségek9,24,5
Ért. nettó árbevétele40,144,6
Egyéb bevétel00,002
Üzemi eredmény35,228,3
Adózás előtti eredmény35,228,2
Adózott eredmény33,727,0
Forrás: E-beszámoló

A Ymiso Hungary Kulturális Közhasznú Egyesület a fenntartója és működtetője a közhasznúsági jelentése szerint - az egykor Mága alapította - Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekarnak (de a hegedűs honlapján koncertszervezőként is fel van tüntetve az Ymiso a menedzser Dózsa Lajos Péter nevével együtt). Az egyesület kulturális közhasznú tevékenységet végez, a székhelye szintén az V. kerület, Szemere utca 10. alatti épületbe van bejegyezve. Az elnöke Földes István, az elnökhelyettese Zsoldos Béla, a titkára Dózsa Lajos Péter a bírósági nyilvántartás szerint. Az Ymiso utolsó bíróságon elérhető közhasznúsági jelentése 2017-es, az évben 698 millió forint értékesítési bevétele és 583 millió forint egyéb bevétele volt - az utóbbi önkormányzati és "más gazdálkodó" szervezettől érkezett támogatás. Az összesen 1,28 milliárdos bevételből 966 millió forintot a személyi, az anyagi és egyéb ráfordításokra könyvelték el, az eredmény év végén 314 millió forint pluszt mutatott. Adót nem fizettek. Az egyesület 2017-ben az adománygyűjtő jótékonysági koncertek mellett többek közt egy "több millió forint értékű" betegőrző monitort adott át a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai intenzív osztályának.

Hogy a "más gazdálkodók" mely cégeket jelenti, nem derül ki a 2017-es jelentésből, mint ahogy az sem, mekkora a vállalkozások által társasági adókedvezmény (tao) formájában nyújtott támogatás, amit kapott az Ymiso. (Magyarországon a cégek az előadó-művészeti szervezeteknek - csakúgy mint a sportszervezeteknek és filmgyártóknak - felajánlhattak támogatást, amiért adókedvezményt érvényesíthettek, de előfordultak trükközések a támogatók és a támogattak között, emiatt a kormány 2019-től megszüntette a kulturális tao-támogatást.) A tao-támogatás összegét 2015-ig feltüntették az éves jelentésben, utána nem. A 444.hu 2018 júliusában összesítette a Mágához köthető, vele együttműködő két közhasznú szervezet (Ymiso és a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány, KMÉM) 2013 és 2017 közötti bevételeit a leadott közhasznúsági jelentések alapján. A szervezetek 2013-ban még cégekre lebontva részletezték a kapott tao-támogatásokat, később már nem. A lap összesítése szerint az Ymiso 2013-2017-ben összesen taóból egymilliárd, önkormányzatoktól és "más gazdálkodóktól" pedig 1,1 milliárd forintot kapott. A KMÉM pedig 2012-2017-ben 1,1 milliárd forint közpénzzel gyarapodott a 444.hu szerint.

A KMÉM Alapítvány kuratóriumának elnöke Földes István, a székhelye Budakeszire van bejegyezve. Az alapítvány a 2017-es jelentése szerint (2018-ast még nem töltöttek fel a bírósági honlapra) húsz éve szervez karitatív munkát, és e tevékenység mellett "kultúraközvetítő" szerepet is végez. Az évek során szoros együttműködést építettek ki mások mellett Mága Zoltánnal, segítve "az ismert hegedűvirtuóz karitatív tevékenységét hazánkban és határainkon túl". Fesztiválokat szerveznek, működtetik a "Salute to Wienna Kamarazenekart", valamint adománygyűjtő körutakat szerveznek határon túl is. A KMÉM-nek 2017-ben 786 millió forint nettó árbevétele és 517 millió forint egyéb bevétele (azaz összesen 1,3 milliárdos bevétele) volt. (Ebből a cégektől kapott tao-támogatás 512 millió forint volt.) Anyagjellegű ráfordításként 1,2 milliárdot, míg egyéb ráfordításként 61 millió forintot számoltak el, így az évet 40,5 millió forintos eredménnyel zárták, adót közhasznú szervezetként nem fizettek.