Szakmai konferencián mutatták be kedden a BÉT50 2024-es kiadványt, amely ötven hazai vállalat sikertörténetét dolgozza fel. Ezzel 450 tagot számlál a BÉT50 közösség, amely Magyarország egyik legerősebb hazai tulajdonú középvállalati közössége.
A konferencia rávilágított, hogy a versenyképességhez termelékenység növelő beruházásokra, valamint innovációra van szükség, melynek egyik alappilére a tőkepiaci finanszírozás.
Kapcsolódó
A 2024-es BÉT50 mezőny jelentős része Pest megyében koncentrálódik, míg szektorálisan a feldolgozóipar, az információs technológia és a kereskedelem reprezentánsait gyűjti magába. A bemutatott cégek 60 százaléka sorolható az említett kategóriákba.
Ezen túl a mezőgazdaságtól, az élelmiszeriparon át a logisztikáig számos iparág képviselteti magát a BÉT50-ben, jól mutatva a magyar gazdaság szerteágazó lehetőségeit.
„A BÉT nemzetközi összevetésben továbbra is kiemelkedő teljesítményt nyújt. A megatrendek által okozott kihívások korábbi hüvelykujj szabályok mentén már nem kezelhetők, ebben a komplex közegben a magyar gazdaság erősségeire érdemes építeni. Ehhez rugalmasabb és sokoldalú finanszírozási modellre van szükség, ahol a hagyományos banki finanszírozási csatornák mellett a tőkeági finanszírozás fejlesztése szükséges.”
Hazánk számottevő pénzügyi forrásokkal rendelkezik, kulcs ezen megtakarítások becsatornázása a magyar tőkepiaci befektetések finanszírozásába”
– mondta el Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde elnöke.
„Ezeknek a cégeknek a szerepe kritikus fontosságú a nemzetgazdaság jövője szempontjából. Ők a növekedés motorjai. Legyen szó generációváltásról, cégeladásról, portfólió-átalakításról vagy például külpiacra lépésről, gondoskodni kell a vállalati felvásárlások projektmenedzsmentjéről, teljes tanácsadásról, cégértékelésről, pénzügyi átvilágításról vagy külső forrás bevonásáról” – tette hozzá Vaszari Péter, az EY stratégiai és tranzakciós tanácsadással foglalkozó üzletágának partnere.
„Az idén bemutatott Draghi-jelentés is rávilágított, hogy Európa versenyképességéhez és az innovatív vállalatok finanszírozásához fejlett tőkepiacokra van szükség. Ezért különösen fontos a BÉT számára is a magyar középvállalatok ügye, hiszen az elmúlt 9 év során a BÉT50 kiadványban szereplő 450 cég jövőbeni sikere, növekedése meghatározó lesz a teljes magyar gazdaság versenyképessége szempontjából is”– mondta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek